Elon Musk nagy bejelentése: Egy óra alatt bárhova eljuthatnánk a Földön új rakétájukkal

A Marsot meghódítaná, a Földet pedig nagyságrendekkel könnyen bejárhatóbbá tenné Elon Musk. A vizionárius üzletember mostantól a SpaceX minden erőforrását ezeknek a céloknak rendeli alá.
Néhány napja még azt írtuk, hogy egy világviszonylatban alapvető változásokat hozó (olvasás)oktatási forradalom lehet Elon Musk eddigi legnagyobb vállalása. De amiről most a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (International Astronautical Congress, IAC) által szervezett idei Világűrkongresszuson beszélt, Ausztráliában, az azért ennél is jóval nagyobb lehet.
Előadásában Musk azt mondta, az általa létrehozott és vezetett SpaceX pénzt és energiát nem sajnálva azon fog mostantól dolgozni, hogy létrehozza az Interplanetary Transport Systemet (ITS), azaz a bolygók közti utazást lehetővé tévő közlekedési rendszert. Az űrhajós/rakétás projekt BFR (Big Fucking Rocket) néven fut, és óvodásbarát fordításban egy "meglehetősen nagy rakétát" jelent. Az üzletember úgy gondolja, hogy a műholdak fellövéséért és pályára állításáért, valamint a Nemzetközi Űrállomás kiszolgálásáért kapott pénzből finanszírozni tudják a terv megvalósítását.
Az ITS-ből kisebb kaliberű verziót is építenek majd. Ez alkalmas lesz például arra, hogy a Föld két tetszőleges pontján lévő leszállóhely között legfeljebb egy óra alatt eljuttassa utasait. De a legtöbb utazáshoz fél óra is elég lesz.
Ezt, a "lekicsinyített" ITS-t a földi utaztatás, a műholdas és az űrállomásos feladatok mellett már rendszeres Hold-missziókhoz is tudják majd használni, melyek során először is létre kell hozni egy állandó bázist a Holdon.
A tervek szerint az ITS egy az egyben leváltja majd az eddigi Falcon-rakétákat és a Dragon űrhajót, minden űrbéli feladatot az új űrjárműrendszerrel oldanának meg a későbbiekben. Felhasználva persze a jelenlegi eszközökkel szerzett tapasztalatokat, melyekből azért van bőven. De míg a Falcon 9 "csak" 70-80 százalékban újrahasznosítható rakéta, az ITS esetében a rakétát és az űrhajót is úgy építik meg, hogy teljesen újrahasználhatók legyenek. Ez azt eredményezi majd, mondta Musk, hogy az ITS rendszerrel való szállítás a jelenleginél sokkal olcsóbb lesz, hiszen nem kell majd minden misszióhoz új eszközöket megépíteni.
A Hold és az oda tervezett állandó bázis persze csak egy szerény lépés Musk jelenlegi végső célja felé: a SpaceX alapító-vezérigazgatója már tavaly bejelentette, hogy minél előbb szeretne embereket juttatni a Marsra. Tavaly még 2024-re tette az első (emberes) repülés idejét, a mostani Világűrkongresszuson már arról beszélt, hogy egy teherszállító ITS űrhajó már 2020-ben elindulhat a vörös bolygóra. Amint odaértünk, az alábbi animáció szerint indulhat a Mars meghódítása – Musk összesen 1 millió embert küldene oda.
Miközben sokan agymenésről, vagy legjobb esetben is túlságosan szűkre szabott menetrendről beszélnek, Musk szerint terve szimplán csak merész, de egyáltalán nem megvalósíthatatlan.
Mindez már csak azért is érdekes, mert a marsi letáborozás mellett nemcsak fantasztikus, hanem elég nyomósnak tűnő tudományos érvek is szólnak.