Két holdja is van a Florence kisbolygónak

A kozmoszban ránk leselkedő veszélyek közül talán a kisbolygók becsapódása a leginkább kézzelfogható, illetve azon kevés események egyike, amely ellen képesek lehetünk tenni is valamit. Ennek első lépése, hogy szemmel tartjuk a Földre potenciálisan veszélyes aszteroidákat.

Éppen ezért számított jelentős eseménynek, hogy 2017. szeptember 1-én az egyik legnagyobb veszélyes kisbolygó, a (3122) Florence, 7 millió km-re megközelítette a bolygónkat. Persze ez még mindig kényelmes, 18-szoros Föld-Hold távolságot jelentett, de egyben kiváló lehetőséget is nyújtott a kb. 4,5 km átmérőjű égitest alaposabb vizsgálatára. A 8,5 magnitúdóig fényesedő kisbolygó könnyen megfigyelhető volt amatőrcsillagászok számára is, de optikai távcsövekben még ilyen közelről is csak egy fénypont maradt.

A (3122) Florence a piszkéstetői Schmidt-távcső szemével.

A kisbolygó 1 ívpercet mozdult el a 3 perces expozíció alatt. (Fotó: Sárneczky Krisztián, MTA CSFK)

De nem úgy a radarmérések számára. A Florence-et a goldstone-i 70 méteres rádiótávcsővel térképezték fel amerikai kutatók a legnagyobb közelség idején. A rádióantennából kibocsátott, majd a kisbolygóról visszaverődött jelek alapján rekonstruálni lehet a kisbolygó felszínét, illetve meg lehet mérni a forgási periódusát is. A radarképek az ultrahangra hasonlítanak: a létrehozott képeken a felülről érkező megvilágításhoz képest oldalról látjuk a kisbolygót. A felvételek felbontása 75 m pixelenként.

A (3122) Florence ezeken a képeken a kisbolygókra jellemző, szabályos krumpli alakot mutatja, legalább egy nagyméretű kráterrel a felszínén. Ami sokkal meglepőbb, az a két, körülötte ólálkodó fénypont: ezek ugyanis holdak. Holddal rendelkező kisbolygókat ismerünk, de nagyon kevés van közöttük, aminek kettő is van belőlük. A 16400 ismert földközeli kisbolygó közül a Florence mindössze a harmadik ilyen rendszer, és mind a hármat radarmérésekből azonosították. (Az első felfedezés sincs még tíz éves.)

A felvételeken a holdak közel pontszerűen tűnnek, ez alapján a méretük kb. 100-300 m között lehet. A belső kb. 8 óra, a külső nagyjából egy nap alatt kerüli meg a Florence-t, amely 2,4 óra alatt fordul körbe. A következő egy hét során a goldstone-i mellett az arecibói 300 m-es rádiótávcsővel is megfigyelik még a kutatók az aszteroida-hármast, így pontosan meghatározható lesz a holdak keringési ideje és a Florence alakja is. A holdak mozgása egyben segíthet a Florence tömegének és sűrűségének (és így a felépítésének) meghatározásában is.

Időközben a szeptember 2-i felvételek is nyilvánosságra kerültek, amelyeken több nagy kráter is felfedezhető.