Megvan a Naprendszer legmesszebbi kódorgója

Kategória: 
Csillagászok a Naprendszer eddig ismert legtávolabbi objektumára bukkantak a japán Subaru teleszkóp segítségével. A valószínűleg jégből álló égitest háromszor messzebb van a Plútónál is.
 
 
 
 
 
 

Az új legtávolabbi neve egyelőre csak V774104, ezen a számon kategorizálták a becslések szerint 500 és 1000 kilométer közötti objektumot. 14 és fél milliárd kilométerre van a Naptól, az összehasonlítás kedvéért: a Föld-Nap átlagtávolság (vagyis az 1 csillagászati egység) 149 millió kilométer.

                 151110-kuiper-620x493

Fotó: G. Bacon / STScI / NASA

A felfedezést, mint a BBC írja, az amerikai csillagászok társaságának washingtoni éves tanácskozásán jelentették be. A dicsőség a Carnegie Institution-t képviselő Scott Sheppard-ot és a hawaii Gemini Csillagvizsgálóból Chad Trujillot illeti, az ő szakterületek nem meglepő módon éppen a Naprendszer külső objektumainak a detektálása.

A V774104-nek a pontos alakja sem ismert még, de az is kérdés, hogy pontosan milyen pályán kering. Az ebben az övezetben lévő égitestek Naptól való távolsága jelentősen változhat a keringésük során, azt pedig még nem lehet tudni, hogy ez a bolygó éppen közeledik vagy távolodik-e. Tudunk három másik, a külső régiókhoz tartozó törpe égitestről, amelyek ugyan egyelőre nincsenek ilyen messze, de a mérések alapján azt feltételezik, hogy jóval messzebb, akár 66 milliárd, illetve 140 milliárd kilométerre is eltávolodhatnak.

A hasonló távoli testek a Naprendszer kialakulásának modelljei szerint valószínűleg eredetileg nem ilyen fura, excentrikus pályákkal rendelkeztek. Az egyik magyarázat szerint egy elhaladó másik bolygó okozhatott gravitációs zavart, ez húzhatta ki őket. Ha így volt, a tettes leginkább az a nagybolygó lehetett, amit a Jupiter zavart el a Naprendszer fiatal korában. Más kutatók azt feltételezik, hogy egy másik, a mi Napunkkal azonos molekulafelhőből alakult csillag lophatta el az apró égitesteket, még valamikor 4,6 milliárd évvel ezelőtt.

Forrás: 
Index