Sikerült a bolygóvédelmi teszt: a NASA szondája arrébb lökött egy nagyobb aszteroidát A NASA hivatalos közleményben erősítette meg, hogy sikerrel végződött a DART-misszió: szondájuk megváltoztatta a Dimorphos nevű égitest pályáját.
Megtalálták a dinókat kipusztító aszteroida több áldozatát Bemutatják az első dinoszauruszkövületet, ami a 66 millió évvel ezelőtti aszteroida-becsapódáshoz kapcsolható.
Olyan aszteroidát észleltek, amely a Földet követi Az objektum a Föld második ismert trójai aszteroidája.
Huszonhárom rakéta kilövésével mentenék meg a világot Nem elhanyagolható annak az esélye, hogy a Bennu aszteroida a Földbe csapódik. Kína merész tervet dolgozott ki, amivel elkerülhető lenne a világméretű katasztrófa.
Kiderült, meddig tudjuk biztosan elkerülni az Apophis aszteroida becsapódását A 340 méteres űrszikla a következő száz évben három alkalommal is megközelíti a Földet.
Az év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében A kevesebb mint egy kilométer átmérőjű égitest mintegy kétmillió kilométerre halad el a bolygónk mellett.
Kizárták, hogy az Apophis kisbolygó 8 év múlva eltalálja a földet - de mi lesz 15 év múlva? A becsapódás veszélyéről régóta folyik a vita.
Hamarosan ledobják a Földre egy aszteroida darabjait A Föld felé közelít a Ryugu aszteroidáról mintát hozó űrszonda.
Képek bizonyítják, hogy sikeres volt a NASA történelmi manővere Először vesznek mintát egy aszteroidáról.
Bolygóvédelmi rendszert épít az Európai Űrkutatási Hivatal 2022-ben emberi beavatkozással változtatják meg egy 150 millió kilométerre lévő aszteroida röppályáját.
Aszteroidabecsapódásoktól védené meg a Földet egy új rendszer Az első kísérletet 2022-ben hajtják végre.
800 millió éve hatalmas aszteroidák bombázták a Földet Az akkori becsapódások össztömege 30-60-szor haladta meg a dinókat kiirtó aszteroidát.
Tízezer billiárd dollárt érő aszteroidára küld űrhajót a NASA - videó A NASA egy értékes fémekből álló, rejtélyes aszteroida felfedezésére készül, hogy kiderüljön, hogyan keletkezett a Föld.
Égi robbanás pusztíthatta el az ősi települést A szakértők a Tell Abu Hurejránál feltárt mintákat elemezték.
Teljes részletességgel a Földre legveszélyesebb aszteroida Nagyon jó minőségű képek készültek a Bennuról.
Üstökösökkel jött az élet a földre Egy chilei obszervatórium és a Rosetta műhold érdekes felfedezésre jutott.