UFO

MarsKategória: Mainstream

A metán után újabb életre utaló gáz, az oxigén értékében is furcsaságokat mértek a Marson – írja a Space.com. A Curiosity marsjárónak köszönhetően már korábban kiderült, hogy a vörös bolygón található Gale-kráterben nyaranként nő a metán koncentrációja. Egy friss tanulmány alapján a robot az oxigén esetében is hasonló jelenséget figyelt meg.

Sushil Atreya, az Ann Arbor-i Michigani Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint összefüggést lehet felfedezni a metán és az oxigén szintje között a marsi év alakulása során.

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy mi is állhat a folyamat hátterében.

Az új tanulmányban a szerzők a Curiosity 2012-2017 közötti légköri adatait elemezték. Az eredmények alapján a Gale-kráterben az atmoszféra 95 százaléka szén-dioxid, 2,6 százaléka molekuláris nitrogén, 1,9 százaléka argon, 0,16 százaléka molekuláris oxigén, 0,06 százaléka pedig szén-monoxid. Meglepő módon az oxigén szintje nem igazodik a szezonális változások alatt a többi gázéhoz, és a vártnál jobban emelkedik tavasszal és nyáron.

Elképzelhető, hogy a jelenség hátterében a szén-dioxid vagy a víz molekulákra történő szétválása áll, a gáz azonban nem bomlik elég gyorsan, vízből pedig nincs elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza a folyamatot. Éppen ezért egyelőre a metánszint változásához hasonlóan az oxigénkoncentráció alakulásának hátterét sem ismerik.

Az sem zárható ki, hogy mikrobiális létformák állnak a háttérben, de sokkal valószínűbb, hogy egy egyelőre feltáratlan geofizikai folyamat okozza a változásokat.

Forrás: 24.huKapcsolódó: 300 méter mély folyó volt a MarsonA Hold és a Mars lehet az emberiség mentsváraA marsi bór azt bizonyítja, hogy kialakulhatott az élet a vörös bolygónA marsi egyenlítőhöz küldhetik az ExoMars űrexpedíció kutatórobotját

CsillagászatFekete lyukKategória: Mainstream

Fekete lyukak egy egész új osztályát fedezték fel, amelyek kisebbek, mint amit lehetségesnek hittek a fizikusok.

A fekete lyukak nagyon fontos részét képezik annak a modellnek, amellyel az asztrofizikusok megpróbálják leírni a világegyetem működését, így érthető, hogy a tudósok célul tűzték ki: legalább közvetlen szomszédságunkban, a Tejútrendszerben szeretnének teljes katalógust felvenni e rejtőzködő objektumokról. Ám e lajstrom a jelek szerint még távolról sem teljes: 

a legfrissebb kutatási eredmények szerint lehet a fekete lyukaknak egy egész osztálya, amelynek a létezéséről sem vettünk eddig tudomást. 

A Science folyóirat legújabb számában csillagászok új módszert javasolnak a fekete lyukak keresésére, és rámutatnak arra a lehetőségre, hogy apró fekete lyukak sokasága vehet minket körül, amelyek méretben mind alulmúlják az eddig ismert legkisebbeket. 

Megmutatjuk, milyen jelek utalnak arra, hogy létezhet egy egész populáció, amelynek a létét még bizonyítanunk kell a fekete lyukak utáni további kutatás során

 – nyilatkozta Todd Thompson, az Ohiói Állami Egyetem csillagászprofesszora és a tanulmány vezető szerzője. – Régóta próbáljuk megérteni a szupernova-robbanásokat: hogy miként robbannak fel a szupermasszív fekete csillagok, és miként formálódtak az elemek ezekben a szupermasszív csillagokban. Ha rálelnénk a fekete lyukak egy egész új népességére, az még többet elmondana nekünk arról, mely csillagok robbannak fel és melyek nem; melyekből lesznek fekete lyukak, és melyekből neutroncsillagok. 

Egy egészen új kutatási terület nyílhat meg ezzel. 

Képzeljünk csak el egy népszámlálást, amelyből minden 175 cm alatti ember kimarad – sőt, képzeljük el azt, hogy a számlálók még csak nem is tudják, hogy léteznek ennél alacsonyabb emberek. 

Egy ilyen cenzus nyilvánvalóan hamis eredményt adna, hiszen pontatlanul képezné le a leírni kívánt népességet. 

Thompson szerint mindmáig pontosan így jártunk el a fekete lyukakkal.

Fekete lyukak és neutroncsillagok

Pedig a csillagászok régóta kutatnak a fekete lyukak után, amelyek arról nevezetesek, hogy legyűrhetetlen gravitációs vonzásukból semmi – sem anyag, sem sugárzás – nem szökhet meg. Fekete lyukak olyankor keletkeznek, amikor egyes csillagok az életük végén összezsugorodnak, ettől felforrósodva anyaguk részét gigantikus robbanásban levetik, megmaradó magjuk pedig tovább összeroppanva elképesztő sűrűséget ér el. Ugyanilyen régóta érdeklődnek a tudósok a neutroncsillagok iránt, amelyek szintén kiégett és összeomlott csillagok apró és sűrű hátrahagyott maradványai.

Mindkét objektumfajta érdekes információkat tartogat a csillagok életéről és haláláról, valamint arról, miként alakultak ki a világegyetem története során a Földet alkotó nehéz elemek. 

De a fekete lyukakról értelemszerűen csak úgy nyerhetünk információt, ha előbb kitaláljuk, hol vannak – ehhez pedig tudnunk kell, mit is keresünk pontosan. 

Némi kapaszkodót nyújt, hogy a fekete lyukak gyakorta úgynevezett bináris rendszerekben keresendők: olyan csillagpárosok tagjaként, amelyeket a gravitáció egymás körüli keringésre kényszerít. Amikor egy ilyen páros egyik tagja bevégzi csillagsorsát, a másik továbbra is folytatja keringését a távcsövek számára láthatatlan halott társa körül, amely közben neutroncsillaggá vagy fekete lyukká zsugorodott.

FORRÁS: UNIVERSE TODAY

Azoknak a fekete lyukaknak a tömege, amelyekről a csillagászat mindezidáig tudott, nagyjából 5 és 15 naptömeg közé esett. Az eddig ismert neutroncsillagok tömege pedig nem haladta meg a 2.1 naptömeget, ami nem véletlen, hiszen a számítások szerint, ha 2.5 naptömegnél nehezebbek volnának, fekete lyukká roskadnának össze. Aztán 2017 nyarán a gravitációs hullámok mérésére kifejlesztett LIGO obszervatórium segítségével csillagászok megfigyelték, ahogy egy körülbelül 1.8 millió fényévnyire lévő galaxisban két fekete lyuk összeolvad egymással, és ezek a fekete lyukak jóval nagyobbak voltak a szokásosnál: 31, illetve 25 naptömegnyiek. 

Ez annyira látványos dolog volt, egyszeriben mindenki felkiáltott, hogy 'hűha!' 

– meséli Thompson. – És nemcsak azért, mert a megfigyelés igazolta, hogy a LIGO működik, hanem mert a becsült tömegek ilyen hatalmasak voltak. Ekkora fekete lyukakat találni nem semmi –nem láttunk ilyet azelőtt."

Igazi kép egy fekete lyukról FORRÁS: EHT COLLABORATION

Thompson a többi asztrofizikussal együtt már régóta gyanította, hogy akadhatnak fekete lyukak az ismert mérettartományon kívül is, és a LIGO felfedezése bizonyította a szokásosnál nagyobb fekete lyukak létezését. Betöltetlen maradt még azonban a legnagyobb neutroncsillagok és a legkisebb ismert fekete lyukak közötti méretablak, úgyhogy Thompson elhatározta, hogy utánajár ennek a rejtélynek. Tudóstársaival együtt elkezdte átfésülni az APOGEE (Apache Point Observatory Galactic Evolution Experiment) kísérlet eredményeit, amelyben Tejút-szerte mintegy 100 ezer csillag sugárzási spektrumát vették fel.

Árulkodó spektrumok

Thompson rájött, hogy a spektrumok árulkodhatnak arról, ha egy csillag egy másik égitest körül kering: a spektrum időbeli ingadozásai, például a rövidebb hullámhosszak felé, majd a hosszabb hullámhosszak felé történő váltakozó eltolódás utalhat arra, hogy egy csillag egy láthatatlan társ körül rója útját. Olyan csillagok után kutatott hát a kísérlet adatbázisában, amelyek ilyesfajta váltakozást mutatnak, hiszen ezek potenciálisan egy fekete lyuk látható párjai lehetnek. Az APOGEE adataiban való hosszas böngészés után a 200 legérdekesebbnek tűnő csillagra szűkítette a kört, s ezek adatait átadta egy fiatal kollégának, Tharindu Jayasinghénak, aki minden szóban forgó bináris rendszerről képek ezreit hívta le az ASAS-SN adatbázisból. Az ASAS-SN (All-Sky Automated Survey for Supernovae) egy automatizált keresőrendszer, amely a teljes égboltot átfésülve szupernóvák után kutat, és azokról felvételeket készít.

Kitartó kutatásuk eredményeképp ráleltek egy vörös óriásra, amely szemlátomást kering valami körül, 

de ez a valami a számításaik szerint jóval kisebb, mint bármely ismert fekete lyuk a Tejútrendszerben, ugyanakkor messze nagyobb a legtöbb ismert neutroncsillagnál. 

További számítások elvégzése és más mérési eredmények figyelembevétele után arra a következtetésre jutottak, hogy amit találtak, az egy extra kicsi, mindössze 3.3 naptömegnyi fekete lyuk.

FORRÁS: SCIENCE PHOTO LIBRARY/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRA

Nemcsak kidolgoztunk egy új módszert a fekete lyukak keresésére, de azonosítottunk egy olyan objektumot, amely a csillagászok előtt eddig ismeretlen alacsony tömegű fekete lyukak egész új osztályának első képviselője lehet

– foglalta össze Thompson.

A tömeg márpedig lényeges, mert sokat elmond az égitestek kialakulásáról és fejlődéséről, és úgy általában a természetükről.

Forrás: ORIGOKapcsolódó: A fekete lyukak nagyobb étvágyúak, mint hittükA szakértők sem értik, mi történik ennél a fekete lyuknálHawking szerint másik univerzumokba vezetnek a fekete lyukakLélegzetelállító videó arról, hogy mekkorák is valójában a fekete lyukakMegfejtették, hogyan nyelik el a fekete lyukak az anyagot

CsillagászatKategória: Mainstream

Szakértők egy csoportja olyan galaxisokat azonosított több millió fényévre, amelyeket példátlan intergalaktikus struktúrák kötnek össze – írja a Futurism. A távoli rendszerek olyan módon vannak összehangolódva, amit az asztrofizika mai ismeretei alapján nem lehet megmagyarázni.

A kutatók szerint a felfedezés alapján érdemes lehet átgondolni az univerzumról kialakított képet.

Hjeop Lí, a Koreai Csillagászati és Űrtudományi Intézet munkatársa úgy véli, lehetetlen, hogy mintegy 20 millió fényévvel elválasztott galaxisok közvetlenül legyenek interakcióban egymással. Éppen ezért feltételezhető, hogy valamilyen ismeretlen megastruktúra kapcsolja őket össze.

A kutatók már számos, látszólag együtt mozogó rendszert is találtak. Lí és kollégái most több száz olyan galaxist írtak le, amelyek távol vannak ugyan egymástól, mégis összehangoltan forognak. A kozmológia egyelőre csak ennél jóval kisebb mértékű szinkronizáció létezését ismeri.

Forrás: 24.huKapcsolódó: 15 titokzatos jel érkezett egy távoli galaxisból2 billió galaxisból áll az univerzumA Földnél is fiatalabb a legközelebbi idegen galaxisA Hubble kiszúrta az eddigi legtávolabbi galaxistA Naprendszert kétmilliárd év múlva kilökhetik a galaxisából

NASACsillagászatKategória: Mainstream

Elképesztő erejű termonukleáris robbanást észlelt a NASA kutatóeszköze az űrben.

A forrás vélhetően egy távoli pulzár lehetett, jelentette be az űrügynökség. A pulzárok olyan csillagok maradványai, amik szupernóvaként semmisültek meg, ám tömegük nem volt elegendően nagy ahhoz, hogy fekete lyukká váljanak. Az esemény során keletkezett röntgensugarakat a NASA egyik műszere, a Nemzetközi Űrállomásra szerelt NICER detektálta.

A robbanás során 20 másodperc alatt annyi energia szabadult fel, mint amennyit a Nap 10 nap alatt kibocsát magából.

A szakértők szerint a termonukleáris robbanás azért következett be, mert a hélium a pulzár felszíne alá süllyedt, majd atommagjai egyesüléséből szén jött létre. Ezt a hélium kirobbanása követte, ami termonukleáris tűzgolyóvá változtatta a pulzár felszínét, írták a kutatók a kiadott közleményben.

Forrás: ORIGOKapcsolódó:  Végre! Történelmi bejelentést tett a NASAA NASA NAGY BEJELENTÉSE: Folyékony, sós víz van a MarsonFontos bejelentést tesz hétfőn a NASA az idegen élet kutatásával kapcsolatban

tudománydinoszauruszokKategória: Mainstream

A fenti cím nem azt jelenti, hogy az őshüllők egy másik planétáról pottyantak a Földre. Sok-sok millió évvel ezelőtt szülőbolygónk még a Tejútrendszer egy másik pontján volt jelen.

A NASA egyik kutatója, Jessie Christiansen animációt készített arról, milyen elképesztően hosszú ideig uralták az őshüllők a Földet, és mi, emberek milyen rövid ideje vagyunk jelen a bolygón. Ennek szemléltetéséhez a Naprendszer Tejútrendszeren belüli mozgását modellezte.

A Nap körülbelül 250 millió év alatt kerüli meg egyszer a galaxisunk centrumát. Amikor bolygónk utoljára a jelenlegi pozícióban volt, a dinoszauruszok épp hogy megjelentek a planétán.Mire a legikonikusabb fajok – például a rettegett Tyrannosaurus rex – kifejlődtek, és teljesen meghódították a világot, a Naprendszer éppen a Tejút egy másik részén helyezkedett el.

A videó természetesen csak erősen leegyszerűsítve szemlélteti az eseményeket, a csillagok, naprendszerek mozgása ennél jóval komplikáltabb; példának okáért a Tejút belsejéhez közelebb eső bolygórendszerek sokkal gyorsabban mozognak, mint a centrumtól távol lévők, és még a keringési pályák is eltérnek. Sőt, maga a Tejútrendszer is mozog, egyre közelebb kerül az Androméda galaxishoz. Mindezek miatt csak látszólag érkezünk vissza ugyanarra a pontra, a kozmikus szomszédságunk eközben teljesen megváltozik.

Szerencsére a Naprendszer galaktikus pályája nem esik közel a Tejút centrumához, ahol erős sugárzás, és barátságtalan környezet uralkodik, ennek is köszönhető, hogy a Földön jelen lehet az élet.

Forrás: ORIGOKapcsolódó: Hatalmas pechjük volt a dinoszauruszoknak az óriási aszteroidávalMeteoritbecsapódás hozta el a dinoszauruszok uralmátPercek alatt pusztultak ki a dinoszauruszok

Black Knight SatelliteKategória: Mainstream

Nagyjából 120 éve látott napvilágot először az a legenda, amely szerint bolygónkat körülbelül 13 000 éve figyeli egy poláris pályán keringő, idegen lények által épített űrszonda. A manapság is népszerű mítosz többek között egy világhírű tudós felfedezésén és egy 1998-as különös fényképen alapul.

Történetünk 1899-ben veszi kezdetét. A világhírű feltaláló, Nikola Tesla éppen a vezeték nélküli energiaátvitellel kísérletezik Colorado Springs-ben létesített laborjában, amikor különös, ismétlődő jeleket észlel. A tudós meg van győződve arról, hogy a szignálok az űrből, egészen pontosan a Marsról érkeznek, és vélhetően egy idegen civilizáció küldi felénk őket. Néhány évtizeddel később, 1928-ban egy amatőr rádióüzemeltető, bizonyos Jørgen Hals hasonló jelekre figyel fel, amelyek eredete szintén sokáig kérdéses marad. Nem csoda hát, hogy hamar különféle, vadabbnál vadabb pletykák kaptak szárnyra mindenféle repülő alkalmatosságokról, dacára annak, hogy akkoriban nemigen száguldozhattak mesterséges objektumok az űrben.

Ma már tudjuk, hogy a két férfi megfigyelésire vannak logikus magyarázatok.

Tesla egy pulzár rádióhullámait, Hals pedig késleltetett rádió-visszhangokat rögzített.

Nem meglepő módon egyetlen esetben sem földönkívüli űrszonda volt a szignálok forrása. Az elmélet vélhetően el is tűnt volna a történelem süllyesztőjében, ha nincs a szenzációhajhász média.

portrait de Nikola Tesla (1857-1943) dans son laboratoiore. Ingénieur électricien et physicien croate (empire d'Autriche-. Hongrie) naturalisé américain.

©MP/LeemageFORRÁS: AFP/MP/LEEMAGE

A sajtó ismét életet lehel a „haldoklóba"

1954-ben egy hírhedt ufókutató, Donald Keyhoe azzal az információval házalt az újságoknál, hogy az Egyesült Államok légiereje két űrszonda létére figyelt fel.

A szenzációs bejelentés ott hibádzik, hogy ekkortájt még nem keringtek műholdak bolygónk körül, ráadásul Keyhoe új könyve is pont ebben az évben jelent meg, kellett tehát az ingyen reklám.

A cikket közlő lapok mentségére szóljon, hogy ők sem vették túl komolyan a hírt, igyekeztek ironizálva megírni a sztorit.

Némileg komolyabb hangnemet ütött meg a TIME magazin 1960 februárjában megjelenő írása, amelyben arról értekeztek, hogy az amerikai haditengerészet fekete objektumokat szúrt ki, és ezek valószínűleg szovjet kémműholdak lehetnek. Állításukat ugyanakkor nem sikerült hiteles bizonyítékokkal alátámasztani.

A Fekete Lovag színre lép

A hipotetikus űrszonda nevét 1973 találta ki egy skót sci-fi író, Duncan Lunan. A csillagászat iránt lelkesen érdeklődő művész hosszasan tanulmányozta Hals késleltetett rádió-visszhangjait és – nehezen magyarázható módon - arra a következtetésre jutott, hogy

a Fekete Lovag valahonnan az Epsilon Boötis csillagrendszer környékéről származik, sőt, azt is kisilabizálta valahogy, hogy a földönkívüli műhold 13 000 éve figyelheti minden apró lépésünket.

Lunan állításai hamar köznevetség tárgyává váltak, később alapvető hibákra és tudománytalan megállapításokra hivatkozva visszavonta őket. A visszakozás ellenére a Fekete Lovag képe gyökeret vert a köztudatban és még a popkultúrát is megihlette. Egy metálzenekar például dalt írt róla, de Pepsi-reklámban is szerepelt.

Az ominózus fénykép

Egyszerre dobbant hatalmasat minden fanatikus ufóhívő szíve, amikor 1998-ban végre megszülettek az első fotók a Fekete Lovagról. A távoli galaxis szülötte egy éjfekete, groteszk masina látszatát kelti. Olyanét, amit tényleg csupán egy drasztikusan másként gondolkodó űrlény fejleszthetett ki. A vad álmokat, hogy talán nem vagyunk egyedül a végtelen kozmoszban, egy amerikai asztronauta, Jerry Ross zúzta porrá.

A híres/hírhedt felvétel FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Ross elmondása szerint 1998. december 3-15. között társaival éppen az akkor még építés alatt álló Nemzetközi Űrállomáson dolgoztak. Két hőszigetelő lapot kellett a Node-1 modulra szerelniük, ám az egyik lap rögzítése nem sikerült megfelelően, így levált és elsodródott.

A lap felülete ezüstös, így kellő mértékben visszaveri a fényt, ha viszont a Földről nézzük, bizonyos pozíciókban árnyékot vet, ilyenkor feketének tűnik – pont, mint a fényképen.

Az űrben keringő alkatrész egyébként az űrszemetet számon tartó listán is szerepel 025570-ás azonosítóval.

Az objektum nem sokkal a fotó elkészítése után elégett a légkörben. Habár a hőszigetelő megsemmisült, a Fekete Lovag legendája az internetnek köszönhetően tovább él.

Forrás: ORIGOKapcsolódó: A Black Knight Satellite - egy 13 ezer éve a Föld körül keringő műhold története (+videó)

holdNASAKategória: Mainstream

47 év után nyitották fel az amerikai űrügynökség (NASA) szakemberei az 1972-es Apollo-17 misszió során begyűjtött holdkőzet- és talajminták egyikét, amit annak idején kifejezetten azért tettek félre, hogy később fejlettebb technológiával elemezhessék – írja az MTI.

A kedden felbontott 73002. számú mintát az Apollo-17 misszió asztronautái, Gene Cernan és Jack Schmitt gyűjtötték be, most pedig az Apollo Next-Generation Sample Analysis (ANGSA) program keretein belül nyitották fel. A NASA szerdai közleményében azt írta, hogy az érintetlenül maradt minták betekintést nyújthatnak a Hold jégsapkáinak eredetébe, és más, még felfedezésre váró potenciális erőforrásokra is rávilágíthatnak majd.

Az űrügynökség egy összehasonlító képet is közzétett, melyen felül a most készült röntgenkép, alul pedig az 1974-es látható, ez pedig jól mutatja, hogy mennyit fejlődött azóta a technológia. Az olyan technikai előrelépések, mint a non-destruktív háromdimenziós képalkotás, a tömegspektrometria és a mikrotómia a minták koordinált tanulmányozását teszik lehetővé – írta a NASA.

Fotó: NASA

Sarah Noble, az ANGSA-program kutatója elmondta, hogy a minták elemzése nemcsak garantálja, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az Apollo-programból, hanem a jövőbeli programok tervezését is megkönnyíti majd. Az Apollo-17 küldetésről van egy másik megmaradt minta is, azt jövőre nyitják majd fel a kutatók.

2024-ben az amerikaiak újra Holdra szállnának, ehhez pedig már az űrruhák is megvannak. A NASA reménykedik abban, hogy a holdkőzetminták száma a Holdra visszatérő Artemis-misszióval jelentősen megnő majd.

Forrás: IndexKapcsolódó: Lávabarlangot találtak a Hold északi pólusvidékén egy kráterbenVégre elérhetjük a rejtélyes holdi barlangokat

holdKategória: Mainstream

Nem kis vállalást tett a brit Spacebit nevű startup a Nemzetközi Űrhajózási Kongresszus gyűlésén október végén: egyrészt bejelentette, hogy együttműködik a Nemzetközi Űrhajózási Szövetség latin-amerikai és karibi regionális csoportjával, másrészt a vállalat vezérigazgatója, Pavlo Tanasyuk elmondta, a Spacebit csinálja meg az Egyesült Királyság első kereskedelmi holdjáróját. A robotokról már terveket is láthattunk: a sétáló, négylábú roverek az Astrobotic űrvállalat Peregrine nevű landerén lesznek 2021-ben, ahová a magyar Puli is felkívánkozott volna, és ami még mindig függőben lévő projekt a magyar űrvállalat számára.

A négylábú roverek azért lesznek igazán hasznosak a Spacebit – és egyébként az egész űrkutatás – számára, mert olyan helyekre is beférnek, ahová a hagyományos eszközök nem: többek között a rejtélyes holdi barlangokba és lávatölcsérekbe, amelyek előkelő helyen szerepelnek a jövőbeli emberes holdbázis építési helyszínei között. Ha ezek az üregek olyanok, mint ahogyan a kutatók gondolják, akkor tökéletesek lehetnek arra, hogy természetes módon elzárják az embereket a káros sugárzás elől.

Illusztráció: Spacebit

A Spacebit egy anyarovert akar felrakni az Astrobotic landerjére, ami összesen nyolc minirobotot visz el arra a helyszínre, ahol a felfedezni kívánt tölcsér vagy barlang van – írja a Space.com. Innentől a négylábú roverek képesek lesznek olyan területekre is bejutni, ahová az anyahajó nem tudna bemenni.

A tervezett indítás két év múlva, 2021-ben lenne, az Astrobotic a Vulcan Centaur rakétával lőné fel a rakományát, ami az első útja lenne az eszköznek. A Spacebitnek azonban hosszabb távú tervei is vannak: nem elég, hogy ők lehetnek az első privát vállalat, amely négylábú rovert küld a Holdra, később is szeretnék megtartani jó szokásukat, és több ilyen robotot is felküldeni. A roverek könnyen szállíthatók, ugyanis akkorák, mint egy cubesat, és mindössze 1,5 kilogrammot nyomnak. A Spacebit pedig később eladná a technológiáját más vállalatoknak és érdeklődő egyetemeknek is.

Forrás: 24.huKapcsolódó: 285 milliót ér egy darab a HoldbólA Hold déli sarkán landol a következő expedícióA Hold és a Mars lehet az emberiség mentsváraA Hold sötét oldalát fogja kutatni az új kínai műhold

Voyager 1Voyager 2Kategória: Mainstream

42 éve száguld a világűrben a NASA Voyager–2 nevű szondája, amely most először küldött üzenetet azóta, hogy elhagyta a Naprendszert.

A Voyager–2-t 1977-ben bocsátották fel, és tavaly lépett ki a csillagközi űrbe. Ikertestvére, a Voyager–1 valamivel gyorsabb volt, már 2012-ben elérte a Nap gravitációs terének határát. Az a szonda azonban részben meghibásodott, így a Voyager 2 adatai jóval kiadósabbak.

Kiderült például, hogy a heliopauza – a napszél és a csillagközi áramlatok találkozási pontja – sokkal konkrétabb határ, mint eddig képzelték. A szonda egy nap alatt átjutott rajta – írja a Telegraph.

A Voyagereket eredetileg 12 éves élettartamra tervezték, és feladatuk a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz vizsgálata volt, ám rendületlenül folytatták útjukat. A következő évtizedben azonban elkerülhetetlenül megszűnik velük a kommunikáció.

Az űreszközök ennek ellenére valószínűleg túlélik a Földet. Annak az esélye, hogy bármivel ütköznének a csillagközi űrben, szinte nulla. A szondákon helyett kapott egy férfi és egy nő rajza, madarak és bálnák éneke, valamint Chuck Berry "Johnny B. Goode" című dala.

Forrás: HVG.huKapcsolódó:  A Naprendszer határához közeledik a Voyager-1 űrszonda40 éve indult el, most 21 000 000 000 km-re van tőlünk a Voyager-1Elhagyta a Naprendszert a Voyager 2 isVoyager-1: 37 év után begyújtotta a hajtóműveit

MarsKategória: Mainstream

A Curiosity éppen a Gale-kráter Central Butte néven ismert régiójában tartózkodik, ott készítette az első látásra kísérteties, fekete-fehér felvételt.

A marsjáró még november elsején lőtte a fotót az egyik navigációs kamerájával. Az előtérben a kráterben található hegy lejtője látható, míg a távoli, ködös régió a Gale-kráter peremét rejti. 

FORRÁS: NASA

Miután az Opportunity a közelmúltban kilehelte a lelkét, a Curiosity maradt az egyetlen működő rover a vörös bolygón.

A Central Butte térségében található üledékes kőzetek arról az időszakról árulhatnak el értékes információkat, amikor a Mars felszínét még kiterjedt vízfelület borította. A Curiosity éppen ezeket tanulmányozza, de a kráter tanúhegyének tetejéről is igyekszik képet készíteni.

Forrás: ORIGOKapcsolódó: Csontokat találhattak a NASA marsról készült fotóinElképesztő kép készült a Marsról, és van rajta egy izgalmas jelenségMegküldte első képeit a Marsról az orosz-európai űrszondaTörténelmi fotó érkezett a Marsról

CsillagászatKategória: Mainstream

Egy magyar csillagászprofesszor vezette nemzetközi kutatócsoportnak elsőként sikerült hatalmas mennyiségben megfigyelnie a Nobel-díjas Hannes Alfvénről elnevezett, nagy energiájú és egyedi tulajdonságokkal rendelkező plazmahullám-pulzusokat a Nap légkörében. A napfizikában áttörőnek számító eredményről a Nature Communications című folyóiratban számoltak be a kutatók.

A csillagászok régóta sejtik, hogy a plazmákban előforduló mágneses hullámok kulcsszerepet játszanak a plazmaasztrofizika egy mindmáig megoldatlan rejtélyének megfejtésében, vagyis hogy

a Nap felszínétől távolodva, miért emelkedik az égitest légkörében a hőmérséklet akár több millió fokra.

Számos kiváló elmélet született a rejtély megoldására, beleértve a plazmák mágneses hullámokkal történő felfűtését, ám az elméletek egyértelmű, csillagászati megfigyelésekkel történő igazolása mindmáig váratott magára - olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közleményében.

Erdélyi Róbert csillagásznak, az ELTE és a Sheffieldi Egyetem professzorának, valamint az angliai intézményben működő Napfizikai és Űrplazma Kutatóközpont és a Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem kutatóinak sikerült új módszerek révén hatalmas mennyiségben észlelniük a Nobel-díjas Hannes Alfvénről elnevezett, nagy energiájú és egyedi tulajdonságokkal rendelkező plazmahullám-pulzusokat a Nap légkörében.

Óriási plazmaörvények

Úgy tűnik, hogy ezeket a rövid életű Alfvén-pulzusokat a Nap fotoszférájában sűrűn előforduló,

több magyarországnyi méretű plazmaörvények keltik.

A kutatók szerint minden egyes pillanatban legalább 150 ezer ilyen mágneses plazmaörvény található a Nap felszínén.

"A mostani kutatás első alkalommal szolgáltatott megfigyeléses bizonyítékot arra, hogy a naplégkörben mindenütt jelenlévő örvények rövid életű Alfvén-pulzusokat képesek kelteni"- idézi a közlemény Erdélyi Róbertet. "Az így létrejövő Alfvén-pulzusok hengerszerű mágneses fluxuscsövek mentén könnyedén áthaladnak a Nap légkörén.

A mágneses jelenségeknek ez a fajtája egy kicsit az erdőben sorakozó fákra emlékeztet.

A pulzusok ily módon egészen a kromoszféra tetejéig vagy akár még feljebb juthatnak a Nap koronájába, ahol leadhatják energiájukat, ezzel fűtve a mágneses plazmát több millió fokos hőmérsékletre" - magyarázta a professzor.

A magfúziós erőmű működéséhez tízszer nagyobb hőmérséklet kell létrehozni, mint ami a nap belsejében uralkodik

Az Alfvén-hullámok közvetlen észlelése jelenleg komoly kihívást jelent, ugyanis ezek a hullámok a mágneses plazmában történő terjedésük során nem okoznak lokális fényességnövekedést vagy -csökkenést. A megfigyelések során igen nehéz őket megkülönböztetni a plazmahullámok néhány másik típusától, mint például a transzverzális mágneses plazmahullámoktól, amelyeket gyakran hajlítási módusoknak is neveznek.

Becslésünk szerint az általunk észlelt Alfvén-pulzusok által szállított energiafluxus több mint tízszer akkora, mint ami a Nap felső kromoszférájának helyi fűtéséhez szükséges.

A kromoszféra egy viszonylag vékony réteg a napfelszín és az elképesztően forró napkorona között, amelyet napfogyatkozások idején a Napot körülölelő pirosas-rózsaszínes gyűrűként lehet megfigyelni" - idézi a közlemény a kutatás egy másik résztvevőjét.

Erdélyi Róbert szerint a tudományos közösséget régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy hogyan látja el felső légkörét a Nap és sok más csillag energiával és tömeggel. Mint megjegyezte,

a mostani kutatás fontos előrelépés a szoláris és asztrofizikai plazmafűtéshez szükséges nem termikus energia forrásának vizsgálatában.

A tudósok úgy vélik, ezek a Nap fotoszférájában talált több magyarországnyi vagy akár még nagyobb plazmaörvények ígéretes jelöltek nemcsak a naplégkör alsó és felső rétegei közötti energia-, hanem egyúttal a Nap légkörét uraló plazmatömeg-szállítás kérdésének megoldására is. A professzor és munkatársai a jövőben erre a rejtélyre fognak összpontosítani kutatásuk során.

Forrás: ORIGOKapcsolódó: 2050-re jelentősen lehűlhet a Nap350 ezer csillag segítségével keresik a Nap elveszett testvéreitA Nap koronájába merült a NASA űrszondájaA Naprendszer legtávolabbi tagja furább, mint gondolták

CerestörpebolygóKategória: Mainstream

Európai csillagászok a Very Large Telescope (VLT) távcsőrendszer SPHERE nevű műszerének segítségével megállapították, hogy az eddig kisbolygóként, azaz aszteroidaként számon tartott Hygiea valójában törpebolygó lehet – írja honlapján az Európai Déli Obszervatórium (ESO).

 

A törpebolygóvá nyilvánításnak négy feltétele van:

• az objektum a csillaga körül kering
• de nem hold (azaz nem kering bolygó körül)
• nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget, mint a bolygók
• elég nagy a tömege ahhoz, hogy nagyjából gömb alakúvá rántsa össze a gravitációja

A Hygiea a Mars és a Jupiter pályája között húzódó kisbolygóöv negyedik legnagyobb objektuma a Ceres, a Vesta és a Pallas után. Azt már eddig is tudták a kutatók, hogy az első három feltételnek megfelel. Most először sikerült kellően magas felbontásban megvizsgálniuk ahhoz, hogy az alakját is meghatározzák, és megállapították, hogy gömb alakú, ezzel a negyedik feltétel is teljesült.

Fotó: ESO/P. Vernazza et al./MISTRAL algorithm (ONERA/CNRS

A SPHERE-rel a méretét is sikerült pontosítani: 430 kilométer az átmérője. A két legismertebb törpebolygó közül a Plutóé 2400, a Ceresé 950 kilométer, így az eddigi rekorder Ceres címét elhódítva

A HYGIEA LEHET A NAPRENDSZER LEGKISEBB ISMERT TÖRPEBOLYGÓJA.

Az viszont meglepte a kutatókat, hogy a felszínén nincs jelen olyan nagy becsapódási kráter, mint amilyenre számítottak. A Hygiea ugyanis sok kis aszteroidával együtt egy óriási, közel hétezer tagú család legnagyobb tagja, amelyek mind ugyanabból a nagy objektumból származnak. Ezért a kutatók arra számítottak, hogy az ezek kialakulásához vezető becsapódás nyomát is megtalálják az újdonsült törpebolygón. Ehhez képest a felszíne 95 százalékos átvizsgálása során csak két kráterszerű képződményt találtak rajta, és mindkettő túl kicsi ahhoz, hogy ennek az eseménynek a nyoma lehessen.

A kutatók ezért továbbmentek, és szimulációs számításokkal meghatározták, hogy a Hygiea és a sok kis aszteroidája forrásaként szolgáló objektum egy nagy, 75 és 150 kilométer közötti átmérőjű másikkal ütközhetett frontálisan nagyjából 2 milliárd évvel ezelőtt. Az ütközés során a forrásobjektum teljesen széttöredezett, és ebből állhatott össze a gömb alakba rendeződött Hygiea, illetve az aszteroidák. Ez a nagy ütközés a kutatók szerint egyedinek számít az aszteroidaövben az elmúlt 3-4 milliárd évben.

A kutatók az eredményeiket a Nature Astronomy szaklapban teszik közzé.

Forrás: IndexKapcsolódó: Gyűrűt fedeztek fel a Haumea törpebolygó körülJégvulkánok lehetnek a Naprendszer két távoli törpebolygójánKülönös krátert fotóztak a Ceres törpebolygónÚj törpebolygóval gyarapodott a Naprendszer

CsillagászatKategória: Mainstream

A sötét energiát kutató hatalmas teljesítményű teleszkópot állítottak munkába az Egyesült Államokban – írja az MTI.

A DESI (Dark Energy Spectroscopic Instrument – Sötét energia színképelemző műszer) ötezer miniteleszkópból áll, melyek mindegyike 20 percenként képes felvételt készíteni egy galaxisról.

Ezzel a teljesítménnyel egy év alatt a kutatók több galaxist vizsgálhatnak meg, mint a világ összes többi teleszkópjával együttvéve. A DESI-t arra tervezték, hogy elkészítse az első képeket a galaxisok fényéről.

Az ötéves program célja, hogy felkutassa az úgynevezett sötét energiát.

Az ősrobbanás eredeti elmélete szerint az univerzum tágulása idővel lelassul, majd a gravitáció vonzásának eredményeként elkezd összehúzódni. 1998-ban azonban a csillagászok felfedezték, hogy az univerzum továbbra is tágul, sőt, tágulása gyorsul. A legnépszerűbb nézet szerint valami a gravitációs erő ellen hat, ez az ellenerő kapta a sötét energia nevet.

A becslések szerint a sötét energia alkotja az univerzum nagy részét. A bolygókat, csillagokat és galaxisokat felépítő atomok valószínűleg csak 5 százalékát teszik ki.

Ofer Lahav, a University College London munkatársa szerint felfedezése után 20 évvel még mindig szinte semmit nem tudunk a sötét energiáról. „Zavarba ejtő úgy élni az univerzumban, hogy csak 5 százalékát ismerjük” – idézi a professzort a BBC News. „A sötét energia természetének megismerése a fizika – a teljes fizika – forradalmához vezethet” – emelte ki.

A DESI-t az amerikai Arizona államban lévő Kitt Peak obszervatórium 4 méteres Mayall teleszkópján helyezték el. Ötezer, optikai szálakkal felszerelt miniteleszkópja segítségével 5000 különböző galaxis fényét képes párhuzamosan észlelni, pontosan rögzíteni a Földtől való távolságát és lemérni, mennyit tágult az univerzum addig, míg ez a fény eljutott a Földre.

A műszer tízmilliárd fényévnyi távolságba képes ellátni, tehát tízmilliárd évre képes visszatekinteni a múltba. Korábban is voltak hasonló projektek, a DESI azonban az űr jóval nagyobb területét képes befogni és háromszor pontosabban méri az univerzum tágulását, mint eddig bármelyik projekt.

A kutatók korábbi kutatásokat alapul véve elkészítették az univerzum térképét, amelyről 35 millió galaxist választanak ki a DESI célpontjául. A DESI példátlan részletességgel képes tesztelni az Albert Einstein által több mint 100 éve kidolgozott gravitációs elméletet. A csillagászok láthatják, hogyan működött az idők során a gravitáció, és közelítette egymáshoz a részecskéket, hogy létrehozza a ma látható bolygókat, csillagokat és galaxisokat.

A DESI-projektben összesen 25 amerikai, nagy-britanniai, francia, svájci és spanyol intézet kutatói dolgoznak együtt.

Forrás: 24.huKapcsolódó: A sötét anyag megöli a galaxisokatAz eddigi legpontosabb térkép az univerzumban lévő sötét anyagrólAzt hitték megoldották a sötét anyag rejtélyét, de tévedtekMeghalt a sötét anyagot felfedező tudós

CsillagászatKategória: Mainstream

Erdélyi Róbert, az ELTE és a Sheffieldi Egyetem csillagászprofesszora vezetésével egy nemzetközi kutatócsoportnak, elsőként sikerült megfigyelnie hatalmas mennyiségben előforduló, nagy energiájú, akár több Magyarország méretű plazmapulzusokat, amelyek energiát képesek szállítani a Nap felszínétől annak felsőbb légkörébe. A napfizikában áttörőnek számító eredményről a tekintélyes Nature Communications című tudományos folyóiratban számoltak be.

A csillagászok régóta sejtik, hogy a plazmákban előforduló mágneses hullámok kulcsszerepet játszanak a plazmaasztrofizika egyik mindmáig megoldatlan rejtélyének megfejtésében. Nevezetesen: miért emelkedik a Nap légkörében a hőmérséklet akár több millió fokra, miközben egyre távolodunk a Nap felszínétől?

Ez olyan, mintha megmásznánk a Mátrát vagy a Himaláját, és a csúcson sokkal melegebb lenne, mint a hegy lábánál.

Számos kiváló elmélet született a rejtély megoldására (beleértve a plazmák mágneses hullámokkal történő felfűtését), ám az elméletek egyértelmű, csillagászati megfigyelésekkel történő igazolása mindmáig váratott magára.

Erdélyi Róbert csillagásznak, az ELTE Csillagászati Tanszék és az angliai Sheffieldi Egyetem professzorának a Sheffieldi Egyetemen működő Napfizikai és Űrplazma Kutatóközpont (Solar Physics and Space Plasma Research Centre, SP2RC) és a Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem (University of Science and Technology of China) kutatóival sikerült új módszerekkel hatalmas mennyiségben észlelniük a Nobel-díjas Hannes Alfvénről elnevezett, nagy energiájú és egyedi tulajdonságokkal rendelkező plazmahullám-pulzusokat a Nap légkörében.

Úgy tűnik, e rövid életű Alfvén-pulzusokat a Nap fotoszférájában sűrűn előforduló, több magyarországnyi méretű plazmaörvények keltik. A kutatók szerint minden egyes pillanatban legalább 150 000 ilyen mágneses plazmaörvény található a Nap felszínén.

Az örvénylő mozgások mindenhol megjelennek az Univerzumban, a háztartási csapokban lefolyó vízre jellemző néhány centiméteres méretűektől kezdve a Földön és a Napon előforduló tornádókon, valamint a Nap plazmakilövellésein keresztül a spirálgalaxisok akár 520 000 fényéves nagyságrendjéig.

„A mostani kutatás első alkalommal szolgáltatott megfigyeléses bizonyítékot arra, hogy a naplégkörben mindenütt jelenlévő örvények rövid életű Alfvén-pulzusokat képesek kelteni”– mondta a professzor a felfedezésről, hozzátette: „Az így létrejövő Alfvén-pulzusok hengerszerű mágneses fluxuscsövek mentén könnyedén áthaladnak a Nap légkörén. A mágneses jelenségeknek ez a fajtája egy kicsit az erdőben sorakozó fákra emlékeztet. A pulzusok ily módon egészen a kromoszféra tetejéig vagy akár még feljebb juthatnak a Nap koronájába, ahol leadhatják energiájukat, ezzel fűtve a mágneses plazmát több millió fokos hőmérsékletre.”

Az Alfvén-hullámok közvetlen észlelése jelenleg komoly kihívást jelent, ugyanis e hullámok a mágneses plazmában történő terjedésük során nem okoznak lokális fényességnövekedést vagy -csökkenést. A megfigyelések során igen nehéz őket megkülönböztetni a plazmahullámok néhány másik típusától, így például a jól ismert transzverzális mágneses plazmahullámoktól, melyeket gyakran hajlítási módusoknak is neveznek.

„Becslésünk szerint az általunk észlelt Alfvén-pulzusok által szállított energiafluxus több mint tízszer akkora, mint ami a Nap felső kromoszférájának helyi fűtéséhez szükséges. A kromoszféra egy viszonylag vékony réteg a napfelszín és az elképesztően forró napkorona között, amelyet napfogyatkozások idején a Napot körülölelő pirosas-rózsaszínes gyűrűként lehet megfigyelni” – jelentette ki Jiajia Liu posztdoktori kutató munkatárs.

Erdélyi professzor arról is beszélt, hogy a tudományos közösséget régóta foglalkoztatja az az izgalmas kérdés, hogy hogyan látja el felső légkörét a Nap és sok más csillag energiával és tömeggel. „Eredményeink az egyik vezető kínai egyetemmel folytatott izgalmas együttműködés gyümölcsei, mely többek közt olyan, a pályakezdő tudósok legjobbjai közé tartozó kutatók részvételével is folyik, mint Jiajia Liu, Chris Nelson és Ben Snow. Kutatásunk fontos előrelépés a szoláris és asztrofizikai plazmafűtéshez szükséges nem termikus energia forrásának vizsgálatában” – mondta.

A tudósok úgy vélik, ezek a Nap fotoszférájában talált több-magyarországnyi vagy akár még nagyobb plazmaörvények ígéretes jelöltek nemcsak a naplégkör alsó és felső rétegei közötti energia-, hanem egyúttal a Nap légkörét uraló plazmatömeg-szállítás kérdésének megoldására is. Erdélyi Róbert munkatársaival együtt a jövőben erre a rejtélyre fognak összpontosítani kutatásuk során.

Forrás: 24.huKapcsolódó: 2050-re jelentősen lehűlhet a Nap350 ezer csillag segítségével keresik a Nap elveszett testvéreitA Nap hívhatta életre a furcsa marsi képződményt

holdKategória: Mainstream

Fotót készített a kínai Yutu-2 holdjáró a Holdon talált titokzatos, első látásra gélszerű anyagról. A kutatók még idén nyáron, július 28-án szúrták ki a furcsa anyagot; a Yutu-2 pihenő üzemmódba állítása előtt éppen a jármű által készített képeket böngészték, amikor meglátták, hogy az egyik kráter alakjában, színében és mintázatában nagyon eltér a környezetétől, valami rejtőzhet benne.

Úgy döntöttek, elhalasztják a holdjáró leállítását, közelebb mennek a kráterhez vele, ekkor találtak rá a csillogó anyagra. A Yutu-2 most közzétette a matériáról készült fényképet.

A szakértők szerint az anyag valószínűleg úgynevezett impakt üveg, amit általában meteorit becsapódásakor keletkező magas hőmérséklet hoz létre a kráterek belsejében. Hasonlót már találtak korábban az Apollo-17 küldetés űrhajósai.

FORRÁS: NASA

Az egyetlen biztos információ az, hogy az anyag viszonylag sötét

– nyilatkozta a Space.com szakportálnak Dan Moriarty, a NASA kutatója

Úgy tűnik, a világosabb matéria sötétebb régióba van ágyazva, de az sem kizárt, hogy a fény sima felületről verődik vissza.

A kutatók tovább folytatják a csillogó anyag vizsgálatát.

Forrás: ORIGOKapcsolódó: Azonosítatlan gélszerű anyagot találtak a Hold túlsó oldalán

SzaturnuszKategória: Mainstream

A Szaturnusz viharait általában két csoportba lehet osztani: az egyik csoport a kisebb felhőformációkban megjelenő viharok, amelyek napok alatt eltűnnek, a másik csoport pedig a hónapokig tomboló vihartölcsérek. Kutatók most felfedeztek egy újfajta vihart a bolygón, amilyet eddig még nem láttak: valahol a két kategória között helyezkedik el, nem túl hosszú, de nem túl rövid élettartammal.

A szakértők tavalyi felvételeket elemeztek, amikor észrevették a hosszú, világos felhőformációkat a bolygó északi sarkja közelében, méghozzá négy különböző időpontban, márciustól egészen októberig. A felfedezés után kutatók amatőr csillagászoktól is elemeztek felvételeket a jelenségről.

A fehér foltok 4000 és 8000 kilométer szélesen nyújtóznak a Szaturnusz légkörében, ami azt jelenti, hogy nagyjából kétszer akkorák, mint a hagyományos ciklonikus tevékenység, amit a Szaturnusz arany sávjaiban szoktak megfigyelni.

Kép: Nature Astronomy, 2019

Az egyik ilyen felhő 214 napig is megmaradt, mások hamarabb szertefoszlottak. A szakértők egyelőre nem tudják megmondani, pontosan mi okozza őket, könnyen lehet, hogy egy korábbi nagy fehér folt (a Szaturnuszon ritkán megfigyelhető, gigantikus vihar) maradványai. Az energia, ami ehhez a négy rejtélyes viharhoz kellhet, tízszer nagyobb, mint a kisebb viharokat kiváltó energia, de századrésze a nagy fehér foltokat generálónak. Bár az eredetét nem tudják megállapítani, abban biztosak a kutatók, hogy komoly energiamozgásra van szükség ahhoz, hogy kialakuljanak, és ilyen hosszú ideig fenn is tudjanak maradni.

A spanyol kutatók a viharról készített számításaikat a Nature Astronomy című tudományos folyóiratban publikálták.

Forrás: 24.huKapcsolódó:  Hatalmas óceán rejtőzik a Szaturnusz holdjának felszíne alatt Sarki fény ragyog délben a SzaturnuszonA felhők fölé magasodhat a Szaturnusz híres hexagonjaAranyszínűvé vált a Szaturnusz híres légköri képződményeAz élet alapanyagait találták meg a Szaturnusz holdján

CsillagászatüstökösKategória: Mainstream

"Üstökösbölcsőt" fedeztek fel a csillagászok a Jupiteren túl a NASA Spitzer űrtávcsöve segítségével. A régió mintha ajtót nyitna az üstökösök számára a Naprendszer belseje felé.

Üstökösbölcsőt" fedeztek fel a Jupiteren túl

Amikor az üstökösök a Naprendszer külső pereme felől megérkeznek, jeges részeik gázokat és port kezdenek kibocsátani, ahogy közelednek a Nap felé. Ezeknek a robbanásszerű kilökődéseknek a hatására jön létre a hullócsillagok látványos jelensége, amely felvillan a Föld éjszakai égboltján.

Az üstökösök kozmikus útja régóta vitatott téma volt a szakértők között egészen mostanáig - olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

29P/Schwassmann-Wachmann üstökösnek a NASA Spitzer űrtávcsöve által látott képe

Az üstökösök kiemelt jelentőségűek a csillagászok számára, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek tökéletesen megőrződtek a Naprendszer születésének korából.
Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának tudósai felfedeztek

egy térséget a Jupiter gázóriás mögött, amely úgy viselkedik, mint egy "üstökösbejáró".

Ezen a bejárón érkeznek a jeges, üstökösszerű égitestek, az úgynevezett kentaur típusú objektumok a Naprendszer óriás bolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felől a Naprendszer magjának irányába. Innentől kezdve ezeket az üstökösöket csapdába ejtheti a Föld közelsége.

A "kentaurok" kettős természetű égitestek

A kentaurok a Jupiter és a Neptunusz pályái között keringő kis égitestek, amelyek - nevükhöz híven - kettős természetet mutatnak.

Egyfelől ugyanis a klasszikus kisbolygókra hasonlítanak,

nem mutatnak az üstökösökre jellemző gáz- és porkibocsátási aktivitást, amely kóma és csóva kifejlődéséhez vezet, másrészt azonban mégis mutatnak valamilyen üstökösszerű aktivitást.

Látkép a Chiron felszínéről (illusztráció). Az 1977-ben felfedezett Chiron volt az első ismert kentaur típusú égitest. Jelenleg már kétszáznál is több kentaur típusú égitest ismert, de becslések szerint számuk meghaladhatja a 44 ezret a Naprendszerben

A kentaur típusú objektumokról úgy vélik, hogy a Kuiper-övből származnak, egy fagyott objektumokban gyakori, a Neptunusz mögötti régióból. Ez a terület mintegy 50 csillagászati egységnyi távolságra terjed ki. (Egy csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolsága, nagyjából 150 millió kilométer.)

A Neptunusz közelsége beljebb löki ezeket az objektumokat és így  "kentaurokká" válnak.

A Naprendszer szíve körül mintegy ezer rövidperiódusú üstökös kering. Ezek között az úgynevezett Jupiter-család üstökösei (JFC) között vannak azok, amelyeket meglátogattak már űrszondák, például a NASA Deep Impact, a Stardust, és a Rosetta missziója során.

Az Oort-felhőből jövő Perseida meteorraj

Kathryn Volk, az Arizonai Egyetem kutatója szerint ezeknek az objektumoknak kaotikus a pályája,

így nem követhető, milyen úton haladtak,

míg JFC-vé váltak. "Ez megnehezíti annak kiszámítását, honnan érkeztek pontosan és merre tarthatnak a jövőben" - emelte ki. A kutatók tanulmányukat az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be.

Forrás: ORIGOKapcsolódó: A Hubble végigfényképezte egy üstökös szétesésétAz élet építőköveit találták az üstökösönAz élethez szükséges molekulákat találtak "Csuri" üstökösönCsóva nélküli üstököst találtakElhúzott mellettünk két üstökös, és alig vettük észre

CsillagászatKategória: Mainstream

A Chandra űrtávcső segítségével a NASA tudósai ismét megnézték, mi a helyzet a földi időszámítás szerint 1572-ben felrobbant szupernóvával.

Régóta ismeri a csillagászat a szupernóvákat, melyek akkor jönnek létre, amikor a Napnál nagyobb tömegű csillag felrobban. Az általunk ismert szupernóvák közül a leghíresebb a Tycho Brahe-féle szupernóva, amit 1572-ben fedeztek fel. (Emiatt "rövidített" neve az SN 1572 lett.) A szupernóva meglehetősen közel van hozzánk, így amikor 1572-ben felrobbant, néhány hónapon át az éjszakai égbolt második legfényesebb jelensége volt.

A tudósok a mai napig figyelemmel kísérik az SN 1572-t. A NASA szakemberei nemrég újra vetettek rá egy pillantást a Chandra űrtávcső segítségével, hogy rájöjjenek, mitől néz ki úgy a szóban forgó szupernóva, ahogy.

Az SN 1572 egy Ia besorolású szupernóva, ami azt jelenti, hogy egy, a Nappal megegyező tömegű, de annál jóval sűrűbb fehér törpe anyagot szív el egy hozzá közel lévő társcsillagtól. Ez egészen addig tart, amíg az égitest tömege el nem éri a Chandrasekhar-határt. Ekkor keletkezik a szupernóva.

Amikor a robbanás megtörténik, akkor a röntgensugárzás mérésével egy olyan kép rajzolódik ki, amit alább is látni lehet. A tudósokat az foglalkoztatja a leginkább, hogy a szupernóvában látható csomók miként keletkeztek. Ennek kiderítésére különböző szimulációt készítettek, majd annak eredményét összevetették az SN 1572-ről készült képekkel.

A NASA szerint az egyik logikus magyarázat a "csomókra" az lehet, hogy a robbanásnak több kiindulópontja is lehetett. A kutatás végső célja, hogy ki lehessen számolni egy szupernóva fényességét, ami pedig a világegyetem jobb megértését teszi lehetővé.

Forrás: HVG.huKapcsolódó: A hónap videója - egy szupernóva robbanás testközelből (videó)Egy lépéssel közelebb a szuperfényes szupernóvák megértéséhezElőször észleltek szupernóvát alig pár órával a csillagrobbanás utánGigantikus szupernóvák és az univerzum tágulásának rejtélyeKis tömegű szupernóva indíthatta el a Naprendszer keletkezését

NASAKategória: Mainstream

1982 óta nem volt ilyen kicsi az ózonlyuk, mint most – közölte az amerikai űrügynökség (NASA), ami a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatallal (NOAA) karöltve figyeli az Földünket védő ózonréteg vastagságának változásait.

A két szervezet három műholddal (Aura-szatellit, Suomi NPP, NOAA-20) követi nyomon a légkör felsőbb rétegeiben zajló eseményeket. Susan Strahan légkörkutató szerint az elmúlt negyven évben ez a harmadik alkalom, hogy a melegedés akadályozza az ózonréteg vékonyodását.

Ez egy olyan ritka jelenség, amit még mi sem értünk teljesen

– magyarázta Strahan. Hozzátette:

ha nem lenne felmelegedés, ma egy „sokkal tipikusabb" ózonlyukat figyelhetnénk meg.

Természetesen nem szabad hamis illúzióba ringatni magunkat, az ózonréteg nem fog pikkpakk helyreállni. „Mindenféleképpen örvendetes, amit a déli félgömb ózonrétegével kapcsolatban tapasztalunk, de nem felejthetjük el, hogy a szokásosnál melegebb sztratoszféra nélkül ez az egész most nem menne végbe" – nyilatkozta Paul Newman, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának vezető Föld-tudósa.

FORRÁS: NASA GODDARD/ KATY MERSMANN

Mi az az ózon?

Egy három oxigénatomból álló instabil molekula, amely nélkül valószínűleg nem lenne földi élet. 11-40 kilométer magasan egyfajta pajzsként funkcionál, mivel képes bizonyos frekvenciájú, az élő szervezetet roncsoló UV-sugarakat elnyelni.

Forrás: ORIGO

AszteroidaKategória: Mainstream

Nagyjából 66 millió évvel ezelőtt egy hatalmas aszteroida csapódott a Földbe, az ütközés, illetve utóhatásai pedig elhozták a dinoszauruszok korának végét. A szakértők régóta próbálják felmérni, hogy az esemény pontosan hogyan vezetett a fajok kihalásához, egy friss tanulmány pedig most újabb lehetséges tényezőt mutat be – írja a CNET.

A szakértők a hollandiai Geulhemmerberg-barlangból, a texasi Brazos Riverből és a mississippi Owl Creekből gyűjtöttek be mintákat, hogy felmérjék, milyen hatást váltott ki az aszteroida rögtön a becsapódása után.

Az adatok alapján az ütközés előtt nem volt jellemző az óceánokra a savasság, a becsapódás után azonban hirtelen savas kémhatás jelentkezett. Michael Henehan, a GFZ Potsdam munkatársa és a csapat vezetője szerint a Geulhemmerberg-barlangban egy vastag, a becsapódást követő időből származó üledékréteget fedeztek fel. Ebből elég planktonfosszíliát tudtak kivonni ahhoz, hogy jobban felmérjék az ütközés utáni pillanatokat.

A kutatók szerint a becsapódás miatt olyan savasodás ment végbe, melynek hatására sorra pusztultak a planktonok.

Ez nemcsak a táplálékláncra, hanem a szénkörforgásra is súlyos hatással volt, és hosszú időre befolyásolta az ökoszisztémát.

Az óceánok savasodása mellett egyéb faktorok is fontos szerepet játszottak a dinoszauruszok eltűnésében. A légkörbe jutó apró részecskék például hosszú időre megváltoztatták a bolygó klímáját.

Forrás: 24.huKapcsolódó: Földihez hasonló légköre lehet a pokoli exobolygónakPokoli szökőárat okozott a hatalmas aszteroidaPokollá változott az egykor barátságos bolygó