UFO

Szellem rabolta ki az asszonyt

Paranormal.hu - 2013, január 3 - 21:00
68714.jpgLegalábbis ezt állítja az a georgiai nő, aki szerint a jelenés elvitte önéletrajzát, hivatalos iratait illetve egy fekete-kék blúzt. Debbie Michelle Zamacona igencsak meglepte a winderi hatóságokat, amikor bejelentést tett a szellemrablóról. Az őt kihallgató  rendőr nem igazán tudott szót érteni az asszonnyal, aki szerint önéletrajza, amit a kísértet magával vitt 5000 dollárt, vagyis 1.2 millió forintot ér, írja a Huffingtonpost.

Többi hiányzó iratát azonban csak 10 dollárra tartotta. A 40 éves Debbie lakásában nem találták erőszakos behatolás nyomát, a zavarodott nő pedig álítja: két szellem is látogatja, és valószínűleg egyikük a tettes.
Kategóriák: UFO

Rejtélyes arc jelent meg a pólón

Paranormal.hu - 2013, január 3 - 20:53
45208_jezus.jpgAdlington-lepelnek hívják mostantól azt a fehér pólót, amelyen Krisztus arca jelent meg, miután egy tetovált férfi felvette.

Terry O’Neill Adlingtonba, Boltonhoz közel döntött úgy, hogy vallását vállalva egy részletgazdag arcképet tetováltat a hátára. Miután elkészült a mű, a szalonban úgy döntöttek, hogy adnak a férfinak egy fehér pólót, hogy ne a rendes ruháját tegye tönkre, amíg hazaér - olvasható a The Sun című brit bulvárlapban.



Terry otthon vette észre, hogy Jézus arcának lenyomata megjelent a pólón. Döbbenetében nem tudott mást tenni, visszavitte a boltba a felsőt, amit azóta bekeretezve tartanak a boltban és ereklyeként bánnak vele.


45208_jezus.jpg
Kategóriák: UFO

Megtalálták a szcientológusok titkos bunkerét

Paranormal.hu - 2013, január 3 - 20:51
3695444_c4764285505b8f6a6d934db737da4a07_wm.jpgA BBC oknyomozó riporterei megtalálták a szcientológia egyházának titkos bunkerét Új-Mexikóban, a sivatag közepén, minden lakott településtől távol. A legközelebbi nagyobb város, Santa Fe nagyjából két órányi autóútra van a feltételezett titkos bázistól, de a környéken van az ötvenes évek hírhedt ufómegfigyelési sztorijaiban központi szerepet játszó Roswell is. Az új-mexikói szcientológus szuperbunkerről évek óta keringtek pletykák az interneten, a brit tévécsatorna újságírói most a helyszínen próbálják ellenőrizni azok tartalmát.

A bunkert a Google Maps műholdfelvételein is látni, a sivatagban két, egymást átfedő kör, bennük egy-egy rombusz szimbólummal jelzi a helyét. Az ábra állítólag az igaz hívőket a világvége elől megmentő idegeneknek, illetve a Földről elragadott, majd visszatérő szcientológusoknak szolgál egyfajta útjelző táblaként. A felvételeken egy kisebb reptér, és egy alig használt betonút is látszik, mindkettő a szcientológia egyházának tulajdonában van, és lezárt terület. A bunkerhez legközelebbi település, Trementina, fél órányi autóútra van, egy évtizedek óta elhagyott szellemváros. A BBC riporterei szerint a innentől már térerő sincsen, majd több masszív, biztonsági kamerákkal megfigyelt kapu zárja el az utat a titkos templom felé.


A BBC évek óta a szcientológia viselt dolgai után nyomozó riporterei szerint az armageddon-templomnak nevezett titkos bázist a nyolcvanas években építették, és itt őrzik többek között az egyházalapító L. Ron Hubbard eredeti kéziratait, aranylemezekre vésve. Az atomrobbanást is átvészelő bunkerbe csak az egyház legmagasabb rangú hívői nyernek belépést. A szcientológia egyháza nem kommentálta a leleplezést.

3695444_c4764285505b8f6a6d934db737da4a07_wm.jpg
Kategóriák: UFO

Nagyszabású konferencia lesz márciusban a magyar UFO kutatás húszéves évfordulóján - Egykori hadügyminiszter a részvevők között

Ittvannak.hu - 2013, január 3 - 19:07

Idén lesz két évtizede, hogy hazánkban is szervezett keretek között zajlik az UFO jelenségek kutatása, amelynek apropóján, az évfordulóhoz méltó kongresszust rendez Budapesten a Magyar UFO Kutató Szövetség, az Ufómagazin és a Jövő Háza Alapítvány.

Kategóriák: UFO

UFO lebegett a főváros felett

Paranormal.hu - 2013, január 2 - 22:12
Az ír főváros Dublin, felett fényképezték le a tárgyat, amely a szemtanú szerint akkora volt, mint egy utasszállító repülőgép. Mintegy 30 másodpercnyi lebegés után a függőlegesen a magasba emelkedett.



Kategóriák: UFO

Enterprise űrhajót követelnek az amerikaiak

ParaHIR.HU - 2013, január 2 - 19:17
U.S.A.EnterpriseKategória: Mainstream

Úgy tűnik, a Fehér Ház petíciós oldalát kezdik elárasztani a sci-fi rajongók, néhány hete a Csillagok háborújából ismert Halálcsillag építését követelték, most a Star Trek híres űrhajóját, az Enterprise-t építenék meg.



A különbség a két petíció között, hogy a mostani mögött egy mérnökcsoport áll, akik azt is megpróbálják bebizonyítani, hogy a jelenlegi technológiával is képesek vagyunk egy ilyen csillaghajót építeni akár húsz éven belül is. A BuildTheEnterprise.org mostani petíciója nem megépíttetni szeretné a kormányzattal az űrhajót, csak tanulmányt készíttetnének velük a megvalósíthatóságról. A néhány napja indult petíciót cikkünk írásának pillanatában 2260-an írták alá, január 21-ig kell összeszedni a 25 ezer aláírást, a kormányzat akkor foglalkozik érdemben is a kérdéssel.


A Fehér Ház 2011. szeptember 22-én indította el a We the people oldalt, amelyen az amerikaiak aláírásgyűjtést kezdeményezhetnek bármilyen témában. Amennyiben összegyűlik a kellő számú aláírás, a kormányzatnak foglalkoznia kell a kérdéssel és reagálnia kell rá.

Forrás: index.huwww.buildtheenterprise.orghttps://petitions.whitehouse.gov/petition/assign-nasa-do-feasibility-study-and-conceptual-design-gen1-uss-enterprise-interplanetary-spaceship/DB07k8jF?utm_source=wh.gov&utm_medium=shorturl&utm_campaign=shorturl Megosztás
Kategóriák: UFO

Azonosítatlan objektum robbant fel a világűrben? (magyar videóval)

Ittvannak.hu - 2013, január 2 - 07:14

Az amerikai CBS13 televíziós csatorna december 31-én mutatta be azt a két rövid videót, amelyeken előbb azt látni, hogy több ismeretlen eredetű repülő tárgy lebeg, majd néhány perccel később, mintha az egyikük felrobbanna.

Kategóriák: UFO

Köszönet Olvasóinknak!

Ittvannak.hu - 2012, december 31 - 11:30

Az év végéhez közeledve, páran, akik ezt az oldalt készítjük, egy nyugodt délutánon leültünk, hogy egy közös visszatekintés során, értékeljük a 2012-es esztendőt. Ennek során határoztuk el, hogy egy rövid összegzésben mindenképpen köszönetet mondunk valamennyi kedves Olvasónknak az eddigi lelkes és kitartó figyelemért, amellyel megtiszteltek bennünket, hisz nélkülük nem létezne az ittvannak.hu.

Kategóriák: UFO

Katonai UFO aktákat tett közzé Új-Zélandon egy nemrég megjelent könyv

Paranormal.hu - 2012, december 31 - 10:46
ray_waru_afp.jpgA "Titkok és kincsek" (Secrets and Treasures) címmel kiadott mű arra vállalkozott, hogy a déli szigetország Nemzeti Archívumának olyan ritka történelmi gyöngyszemeit gyűjtse egy csokorba, amelyek ugyan az irattárakban eddig is elérhetők és kutathatók voltak, ám mostanáig senki nem vállalkozott arra, hogy a hatalmas polcokról leemelje és fellapozza őket.

"A Nemzeti Archívumban közel száz kilométernyi polc van roskadásig tele érdekesnél érdekesebb anyagokkal és a könyv megírásával az volt a célom, hogy az ott őrzött anyagok közül kiemeljem a legérdekesebbeket"
- mondta Ray Waru, a könyv szerzője az AFP hírügynökségnek.



"Amikor először beléptem és megláttam a végeláthatatlan hosszúságú iratkötegeket, szörnyen nyomasztó érzés fogott el. Néhány alapvető konkrétumtól eltekintve, mint Új-Zéland alapítási dokumentuma, vagy a függetlenségi nyilatkozat, nem is igazán tudtam, mit keresek, csak úgy belevetettem magam. Ahogy aztán egyre jobban beleástam magam, az egyik sztori hozta a másikat, nekem pedig csak mennem kellett az orrom után"
- fogalmazott a szerző. Az évek, évtizedek, vagy éppen évszázadok óta az irattár polcain porosodó dokumentumok egy jelentős része az ország katonasága által jegyzőkönyvezett több száz UFO észlelésről tanúskodik, melyek közül többet is beválogatott könyvébe Waru. Az új-zélandi hadsereg által készített akták főként helyi lakosok észlelésein alapulnak, de nem ritkák a katonai tisztek, vagy a kereskedelmi pilóták közeli találkozásai sem, melyek főként az égen megjelent különös fényekről tanúskodnak. Az egyik legfurcsább ilyen dokumentum azonban a repülő csészealj részletes leírása mellett, annak egyik földönkívüli utasát is megemlíti, aki „fáraó maszkot” viselt és valamiféle idegen írásjegyeket tartalmazó eszközt tartott a kezében. Új-Zéland leghíresebb UFO észlelésének adatait is őrzi az archívum. Az 1978. december 31-én, a déli sziget, Kaikoura nevű városában történt esetet, egy profi televíziós stábnak sikerült megörökítenie. Sokaknak okozott csalódást, amikor később a katonaság, saját vizsgálata után arra a hivatalos megállapításra jutott, hogy a jelenségnek minden bizonnyal természeti okai voltak, és a "furcsa fényjáték" vagy egy hajó fénye volt, amely visszaverődött egy felhőről, vagy pedig a Vénusz bolygó nyújtott szokatlan látványt, az adott légköri körülmények miatt. 




ittvannak
Kategóriák: UFO

Megjelent egy szellem a keresztelőn

Paranormal.hu - 2012, december 31 - 10:44
48_o_templom-northfoto_3has.jpgSokkot kaptam, amikor megláttam – nyilatkozta a Daily Mailnek Heather Sewell (51), aki a Facebook közösségi portálon nézegette az unokája keresztelőjén készült fényképeket. Majd folytatta: Számomra azonnal feltűnt az alak a képen, ami egyértelműen  hasonlít néhai férjemre. Ilyen hosszúkás arca volt, és a frizuráját is így hordta, de magasságra is pont ekkora volt. A hölgy tragikus körülmény közepette vesztette el a férjét közel 18 éve.

Terry Sewell a szellem férj 41 éves volt amikor, öngyilkosságával a nejét két gyermekkel hagyta hátra. Közülük az egyik Gemma (27), akinek ezen a szertartáson keresztelték meg a kislányát, Miát. A digitális felvételeken megjelenő szellemeknek a szakértők nem tulajdonítanak jelentőséget, hiszen a fotó könnyen manipulálható.




48_o_templom-northfoto_3has.jpg
Kategóriák: UFO

UFO követte a Chicago felé tartó repülőt Amerikában (videóval)

Paranormal.hu - 2012, december 31 - 10:39
ruiz_ufo.jpgA karácsony, illetve az azt követő napok legnagyobb eseményévé lett a nemzetközi UFO kutatás terepén az amerikai utasszállító gépet követő azonosítatlan repülő tárgy, amelyről az egyik utas egy szokatlanul látványos felvételt készített. Az eset 2012. december 23-án történt és a Houstonból Chicagoba tartó menetrendszerinti repülő utasai közül többen is látták a fénylő, ismeretlen eredetű repülő szerkezetet, melyet egyiküknek, egy Mauricio Ruiz nevű férfinak sikerült videóra is vennie.

A felvétel vírusként terjed az interneten, egyre többen mondanak véleményt róla, szólalnak meg a valódisága mellett vagy éppen ellen. Az egyik legismertebb paranormális jelenségekkel foglalkozó portál, a kanadai examiner.com bloggere szerint: "Maga az UFO olyan formájú, amelyet korábban talán még sosem filmeztek le. A felvételen, a fémes hatású objektum látszólag folyamatosan a repülőgép mellett halad, ami önmagában is nemcsak, hogy szokatlan, de igen veszélyes is, hisz a legenyhébb előírások szerint is biztonsági okokból legalább másfél kilométeres távolságot kell hagyni két repülő jármű között."


Az észlelésről már több tudományos portál is beszámolt, amelyek kivétel nélkül valamiféle közönséges magyarázattal próbálnak szolgálni a furcsa jelenségre. A Discovery.com azt valószínűsíti, hogy a felvételen minden bizonnyal csak egy utastérből visszaverődő tárgy látható: "A repülőgépek ablakai a hagyományos ablaküvegekkel ellentétben nem teljesen sík alakúak, hanem enyhén homorúak, amely torzítja az általa visszavert, illetve a rajta keresztül látott képet. Ráadásul nem is egy ilyen üvege van a repülők ablakainak, hanem legalább kettő, ami tovább deformálhatja a látványt, ezzel könnyen létrehozhat olyan furcsa formát, mint ami a videón látszik." Azt ugyanakkor elismeri, hogy a férfi láthatóan a belső fények kiszűrése miatt a tenyerével eltakarja az utastér felől érkező fényeket, de ehhez a cikk írója szerint nem elégséges egy felnőtt ember tenyere. A belső visszaverődést támasztja alá a Discovery.com szerint továbbá, hogy az ablakon át látható tárgy teljesen mozdulatlan a repülőgéphez képest. Pontosan ugyanolyan sebességgel halad és ugyanolyan magasságban repül, mint az utasszállító gép, ráadásul a kettejük közti távolság is végig változatlan, ami szerinte nagyon nehezen kivitelezhető. Végül a belső fényvisszaverődés legnyilvánvalóbb indokaként azt említi, hogy az éjszakai égbolton a pilótáknak észre kellett volna venniük a tárgyat, már csak azért is, mert annak közelsége miatt a gép műszereinek is jelezniük kellett a vészhelyzetet, az ütközésveszélyt. A Discovery.com szerint tehát, csupán egy azonosítatlan visszaverődő objektumot örökített meg a jól sikerült videó, de a többi tudományos oldal is hasonló magyarázatokat valószínűsít: a földfelszínen lévő világító tárgyra, netán a repülőgépen kívül lévő közönséges fényre, vagy éppen számítógépes csalásra gyanakodnak.

A szemtanú azonban kizártnak tartja, hogy a jelenség csak egy kabinból visszatükröződő fényforrás lett volna és a következőket fűzte hozzá észleléséhez: "Korábban egy hosszabb felvételt tettem fel, amelyen látszott a többi utas és néhány légi utaskísérő is, de mivel tőlük nem kértem engedélyt a közzétételre, azt a felvételt inkább letöröltem és feltöltöttem helyette ezt, amelyen csak a lényeg látható. Ezt a rövid kis videót elküldtem az amerikai Légügyi Hatóság szakembereinek is (Federal Aviation Administration - FAA), hogy állapítsák meg, mi követte perceken át a gépünket. Rengetegen kérték már tőlem az eredeti felvételt, ahogy sokan szerettek volna velem interjút is készíteni az esetről. Arra kérek mindenkit, hogy előbb had várjam meg a hatóság hivatalos véleményét, utána készséggel állok mindenki rendelkezésére."






ittvannak

Kategóriák: UFO

Katonai UFO aktákat tett közzé Új-Zélandon egy nemrég megjelent könyv

Ittvannak.hu - 2012, december 30 - 19:42

A "Titkok és kincsek" (Secrets and Treasures) címmel kiadott mű arra vállalkozott, hogy a déli szigetország Nemzeti Archívumának olyan ritka történelmi gyöngyszemeit gyűjtse egy csokorba, amelyek ugyan az irattárakban eddig is elérhetők és kutathatók voltak, ám mostanáig senki nem vállalkozott arra, hogy a hatalmas polcokról leemelje és fellapozza őket.

Kategóriák: UFO

UFO követte a Chicago felé tartó repülőt Amerikában (videóval)

Ittvannak.hu - 2012, december 29 - 19:36

A karácsony, illetve az azt követő napok legnagyobb eseményévé lett a nemzetközi UFO kutatás terepén az amerikai utasszállító gépet követő azonosítatlan repülő tárgy, amelyről az egyik utas egy szokatlanul látványos felvételt készített. Az eset 2012. december 23-án történt és a Houstonból Chicagoba tartó menetrendszerinti repülő utasai közül többen is látták a fénylő, ismeretlen eredetű repülő szerkezetet, melyet egyiküknek, egy Mauricio Ruiz nevű férfinak sikerült videóra is vennie.

Kategóriák: UFO

Földönkívüli bázist sejtenek a föld alatt

Paranormal.hu - 2012, december 29 - 13:08
3227-004-45022e59.jpgFöldönkívüli bázis létére utalhat az Ontario-tó tó környékén tapasztalható megnövekedett UFO aktivitás egy UFO kutató szerint. A térségben a hajók eltűnése is jóval gyakoribb, mint a szomszédos tavakon.

Több szemtanú is arról számolt be, hogy azonosítatlan repülő tárgyakat láttak a vízfelszín alá bukni, és ufológusok azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a víz alatt egy egész földönkívüli bázis található. A legnagyobb aktivitás Toronto és Oakville között tapasztalható, ahol a Lakeview vízerőmű található. A Földalatti idegen bázisok című könyv több beszámolót is tartalmaz szemtanúktól, és fotókat is tartalmaz a tó felett szálló azonosítatlan repülő tárgyaktól. Egy 1977-es könyv, a „Nagy tó háromszög” gyanús körülmények eltűnő hajókról számol be a térségben, bár többen mindezt a környékre jellemző hirtelen viharokkal hozzák összefüggésbe.
Kategóriák: UFO

Kalmár János előadása a budapesti UFO konferencián (videóval)

Paranormal.hu - 2012, december 29 - 13:06
kalmar_janos.jpg"Az annunakik egy földönkívüli faj, akik évezredekkel ezelőtt érkeztek bolygónkra." Ezzel az első hallásra vadul hangzó feltételezéssel foglalkozott novemberi előadásában a Magyar UFO Szövetség elnöke. Kalmár János szerint a lények hüllők voltak és először az ókori közel-keleti népekkel léptek kapcsolatba, akik később különféle ábrázolásaikban meg is örökítették őket.

Az annunakik az emberiség genetikai átprogramozásában játszottak központi szerepet az előadó szerint, aki elmondta azt is, hogy leszármazottaik a mai napig köztünk élnek és valamennyien befolyásos politikai, gazdasági, vagy éppen művészeti pozíciókat töltenek be.

A konzervatívabb olvasó számára hajmeresztően hangzó teória az egyik legfelkapottabb összeesküvés elmélet napjainkban. Eredetileg David Icke-től származik, aki szerint a hüllőemberek mai utódai irányítják egész világunkat és egyebek mellett képesek alakváltásra is, amelyet állítólag már biztonsági kamerák is megörökítettek. A világ minden részén találni kutatókat, akik meggyőződéssel hisznek a hüllőemberek elméletében. November elején Jesse Ventura, egykori amerikai politikus - 1999 és 2003 között Minnesota állam kormányzója volt - az egyik amerikai kereskedelmi tévécsatornán futó Conspiracy Theory (Összeesküvés elmélet) című sorozatában egy külön epizódot (itt megnézhető angol nyelven) szentelt a teóriának. Hasonló feltételezésre épül John Carpenter: They Live (Elpusztíthatatlanok) című fantasztikus filmje, amelynek az 1988-as bemutatóját követő példa nélküli politikai ellenkampányról korábban már mi is írtunk annak kapcsán, hogy hamarosan a mozi újraforgatását tervezik.


 
ittvannakl
Kategóriák: UFO

Carl Sagan tudta, hogy az UFO-k és a gabonakörök is földönkívüli eredetűek?

Paranormal.hu - 2012, december 29 - 13:02
carl_sagan.jpgDr. Carl Sagan, világszerte ismert és elismert csillagász, asztrofizikus, tudományos kutató volt, akit nemcsak a kortársai, de napjaink tudósközössége is nagyra tart és mélységesen tisztel. E téren végzett kiemelkedő tudományos munkájának elismeréseként a NASA 2008-ban róla nevezte el a földönkívüli világok tanulmányozására alapított ösztöndíj-rendszerét.

Az 1996-ban elhunyt Saganról köztudott az is, hogy egész életében igazi harcosként küzdött az áltudományok ellen és megnyilatkozásaiban rendre elutasította az UFO jelenségek földönkívüli eredetének lehetőségét.


1968-ban, egy kongresszusi meghallgatáson az egyik Házbizottság előtt Dr. Carl Sagan a következőket mondta: "Ha jól értem, a bizottság azt kéri tőlünk, hogy vizsgáljuk meg az intelligens földönkívüli élet létezésének valószínűségét. Egyértelmű, hogy azt a közkeletű feltételezést, miszerint az azonosítatlan repülő objektumok földönkívüli eredetűek lennének, nekünk is meg kell fontolnunk. Örömömre szolgál elmondani, hogy korunk tudományos gondolkodása ezen irányvonal mentén halad, de mindjárt az elején had szögezzem le, hogy a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok egyáltalán nem arra utalnak, hogy az UFO-k földönkívüli eredetűek lennének."

Csakhogy, mint az egy 2010-es interjúrészletből, illetve egy pár nappal ezelőtt előkerült levéltöredékből valószínűsíthető, a híres tudósnak ez csupán a nyilvánosság felé mutatott arca volt, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a valódi meggyőződése ezzel szöges ellentétben állt.Két évvel ezelőtt, Paola Leopizzi-Harris egy interjú során árulta el az őt kérdező riporternek, hogy a modern asztrotudomány egyik pilléreként tisztelt Sagan még a nyolcvanas években arról beszélt Dr. Allen J. Hyneknek, hogy biztos benne, az UFO-k valóban léteznek: "Úgy emlékszem, Hynek azt mesélte, hogy az eset az egyik Johnny Carson Show felvétele közben történt a színpad mögötti részen. Sagan és Hynek régi ismerősökként találkoztak, majd beszélgetésbe elegyedtek, melynek során Sagan így fogalmazott:  - Tudom, hogy az UFO-k léteznek, de veled ellentétben én nem tehetem meg, hogy erről nyíltan beszéljek, mert ezzel a kutatásaim finanszírozását tenném kockára." A történetet két éve a nyilvánosság elé táró Paola Leopizzi-Harris 1980 és 1985 között Allen J. Hynek egyik közvetlen munkatársaként dolgozott. Dr. Allen J. Hynek az Amerikai Légierő által 1952 és 1969 között működtetett és az UFO jelenségek kivizsgálására létrehozott Blue Book Project (Kék Könyv Projekt) civil tudományos tanácsadója volt. Saját bevallása szerint, amikor belépett a projektbe teljes szkepticizmussal viszonyult minden UFO-kkal kapcsolatos beszámolóhoz:

"Úgy álltam munkába, mint egy őszinte „leleplező”, akinek nagy örömet fog okozni rejtélyesnek tűnő esetek illúzióinak szétfoszlatása. Gyakorlatilag az UFO jelenségekben hívők ősellensége szerepében tetszelegtem."
(Hynek, J. Allen. "The Hynek UFO Report". Dell Publishing Co. 1977). Csakhogy a jelenség kutatásával töltött évek alatt gyökeresen megváltozott a szemlélete és miután a Kék Könyv Projektet a Légierő 1969-ben megszüntette már így nyilatkozott: "Napjainkra a kiszivárgott dokumentumok az UFO jelenség és az Egyesült Államok kormánya közötti ellentmondásosságot egészen új fénybe helyezték. UFO kutatók és szerzők ugyanis az információ szabad áramlásáról szóló törvény alapján olyan, eddig titkos iratokat tudtak bemutatni, amelyek egyértelműen azt jelzik, hogy a CIA és az NSA (National Security Agency - Nemzetbiztonsági Ügynökség) által a jelenség irányába tanúsított érdektelensége semmi más csakis látszat és az ezzel teljesen ellentétes valóság leplezését szolgálja. A nemrég bemutatott dokumentumok és más meggyőző bizonyítékok tükrében az, hogy a kormányzat továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy az UFO-k nem léteznek, bizonyos értelemben felér a közvélemény becsapásával."

Később Allen J. Hynek lett az egyik fő tanácsadója Steven Spielberg: Harmadik típusú találkozások című filmjének, 1978-ban pedig az UFO jelenségek alapos kivizsgálására kérte az ENSZ közgyűlését.Sagan kapcsolata az UFO jelenségekhez és valószínűleg Hynekhez is minden bizonnyal 1966-ból eredhet, amikor Sagant a Kék Könyv Projektet véleményező ideiglenes bizottság tagjává választották. A bizottság munkája végén arra a következtetésre jutott, hogy az Amerikai Légierő UFO kutató projektje teljességgel nélkülözte a tudományos jelleget, ezért azt javasolták, hogy különböző egyetemek bevonásával olyan projektet kell létrehozni, amely alkalmas az UFO jelenségek tudományosan megalapozott vizsgálatára.Néhány napja Linda Moulton Howe bejelentette, hogy újabb bizonyítékra bukkant, amely arra utal, hogy Sagan a gabonakörök valódiságában is hitt.

Az Earthfiles.com szakírója szerint Dr. Carl Sagan 1996. március hatodikán, néhány hónappal a halála előtt kelt levelében a következőket írta a brit Védelmi Minisztériumnak (U.K. Ministry of Defence):

"Bizonyítékok kerültek elő, melyek szerint egyes farmerek, jelentős összegeket áldoznak arra, hogy egyrészt tönkre tegyék a valódi gabonaköröket, másrészt konkrét csoportokat ösztönöznek arra, hogy az eredetiekhez nagyon hasonló hamisítványokat készítsenek."


Tekintve, hogy a fenti idézet a tudós társadalom egy különösen megbecsült tagjától származik, egyértelműen felfoghatjuk úgy, mint beismerő nyilatkozatot - fűzte hozzá Linda. Ezzel egybevágnak Colin Andrews szavai, akit  a "gabonakörök keresztapjaként" is emlegetnek. Andrews gyakran hangoztatta, hogy már az 1980-as évektől kezdődően kiterjedt és kiemelt figyelmet szentelt a gabonakörök jelenségének a CIA és a brit katonaság is, miközben a háttérben aktív dezinformációs kampányt folytattak, hogy egyrészt letörjék a közvélemény figyelmét a jelenség iránt, másrészt elhiteltelenítsék a téma kutatóit.

  
ittvannak
Kategóriák: UFO

Kalmár János előadása a budapesti UFO konferencián (videóval)

Ittvannak.hu - 2012, december 28 - 19:01

"Az annunakik egy földönkívüli faj, akik évezredekkel ezelőtt érkeztek bolygónkra." Ezzel az első hallásra vadul hangzó feltételezéssel foglalkozott novemberi előadásában a Magyar UFO Szövetség elnöke. Kalmár János szerint a lények hüllők voltak és először az ókori közel-keleti népekkel léptek kapcsolatba, akik később különféle ábrázolásaikban meg is örökítették őket.

Kategóriák: UFO

Carl Sagan tudta, hogy az UFO-k és a gabonakörök is földönkívüli eredetűek?

Ittvannak.hu - 2012, december 25 - 12:26

Dr. Carl Sagan, világszerte ismert és elismert csillagász, asztrofizikus, tudományos kutató volt, akit nemcsak a kortársai, de napjaink tudósközössége is nagyra tart és mélységesen tisztel. E téren végzett kiemelkedő tudományos munkájának elismeréseként a NASA 2008-ban róla nevezte el a földönkívüli világok tanulmányozására alapított ösztöndíj-rendszerét.

Kategóriák: UFO

Oldalak