Szétesőben van a legfényesebbnek remélt üstökös

Kategória: 

Amatőrcsillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy fényesnek és szabad szemmel is láthatónak remélt üstökös szétesését: az első közösségi összefogással megalkotott képeken figyelhették meg a szakértők a C/2019 Y4 Atlas nevű üstökös megváltozását.

Úgy vélték, ez lesz az évtized legfényesebb üstököse

A tavaly decemberben felfedezett Atlasról a tudósok úgy vélték, valószínűleg az év legnagyobb fényerejű üstökösévé válhat, és szabad szemmel is jól látható lehet.

Nemrég azonban gyanítani kezdték, hogy az üstökös több részre esett szét,

miután a folyamatos fényesedése után gyorsan halványulni kezdett.

A C / 2019 Y4 ATLAS üstökös pályája

FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS/TANMOYEE GHOSH

Az egymással számítógépes kapcsolatban álló teleszkópokat (eVscope) fejlesztő Unistellar cég munkája nyomán lehetővé vált, hogy az amatőr illetve hobbicsillagászok alacsonyabb költségű műszerekkel figyelhessék meg az égitestek mozgását.

A C/2019 Y4 Atlas üstökös

FORRÁS: ASTRONOMY NEWS/GERALD RHEMANN

Az Atlas szétesésével kapcsolatban szerephez jutottak az amatőrcsillagászok:

a világ számos pontján készített saját felvételeikből állt össze egy nagy felbontású kép a haldokló kométáról - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A felvételek azt bizonyítják, hogy az üstökös szétesőben van

Április 11-én éjjel tucatnyi eVscope-használó állította fel teleszkópját a kertben, a balkonon vagy éppen egy mezőn például Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Svájcban, Németországban és Nagy-Britanniában.

Sokan remélték, hogy legalább ilyen látványt fog nyújtani, mint a 2007-ben látható McNaught-üstökös

FORRÁS: ESO/H.H.HEYER

Április 14-én az Egyesült Államokban is felhívást intéztek az amatőrcsillagászokhoz az után, hogy szétesett az üstökös és

változás következett be kómájában, az üstökösök magja körül keletkező ködszerű gázfelhőben.

A megfigyelések idején negyven európai és húsz amerikai teleszkóphasználó gyűjtött adatokat, amelyeket továbbított az Unistellar szervereire.

A legújabb felvételeken már jól látszik, hogy az üstökös magja kezd széttöredezni

FORRÁS: MIRASTEILAS OBSERVATORY/JOSE DE QUEIROZ

Ezekből az adatokból állt össze az a "szuperfelvétel",

amely az Atlast rendkívül magas szín- és részletgazdagságban mutatja be.

Látható az üstökös kómája és csóvája, valamint egy különös zöldes fényhatás, melyet cianidok jelenlétének tulajdonítanak.

Az üstökösök zöme az Oort-felhő térségéből érkezik a naprendszer belső vidékeire ( a kép illusztráció)

FORRÁS: DARREN WHITE PHOTOGRAPHY/DARREN WHITE

Az amerikai megfigyelők által három nappal később összeállított kép megmutatja az üstökös kómájában bekövetkezett alaki változásokat, amelyek arra utalnak, hogy az üstökös magja valóban töredezetté vált.

Forrás: 
ORIGO