Ilyen bolygót még sosem láttak a kutatók

Kategória: 

A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) csapata parittyaszerű mozgása alapján fedezett fel egy óriási tömegű exobolygót – írja az MTI. Az objektum háromszor nagyobb, mint a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter.

A HR 5183 b jelű égitest tojásdad alakú pályán kering csillaga körül. Sarah Blunt, a csapat vezetője szerint

ilyen mértékű excentricitással nem találkoztak az eddigi exobolygóknál.

A szakértő hozzátette, a csillaguktól távol észlelt más bolygók általában kis excentricitásúak, röppályájuk inkább kör alakú.

Ez a bolygó azonban ideje nagy részét a csillaga naprendszerének külső részén tölti lassan mozogva a nagyon nagy excentricitású pályán, majd elkezd gyorsulni és parittyaszerű mozgással kerüli meg a csillagot”

– mondta Andrew W. Howard, a Caltech munkatársa. A kutató hozzátette, a parittyamozgás alapján biztosak lehetnek abban, hogy valódi bolygóról van szó, még ha nem is látták a teljes keringési pályáját.

A bolygót az úgynevezett radiálissebesség-mérés módszerével fedezték fel. Ezzel az anyacsillagnak azt az imbolygását észlelik, amelyet a bolygók gravitációs vonzása idéz elő. Ezeknek az adatoknak az elemzése ugyanakkor általában megkívánja a bolygó teljes pályájának megfigyelését. Azoknak a bolygóknak, amelyek távolra jutnak a csillaguktól, akár évtizedekbe vagy évszázadokba is telhet, mire befejeznek egy teljes kört.

Forrás: 
24.hu