Sebastian Leuzinger és Martin Bader ökológusok egy új-zélandi erdőben szúrták ki a szemlátomást kimúlt déli kaurifenyő tuskóját. Legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy a halottnak tűnő növény valahogy mégis életben lehet, mivel nedvkeringést tapasztaltak benne.

A vízáramlást a tuskóban és a közeli fákban egyaránt megmérték, végül azt találták, hogy annak mértéke közel azonos az élő és az „élőholt" növényekben. Egyértelművé vált tehát, hogy a többi fa életben tartja a tuskót, azt azonban nem tudták megmondani, pontosan mi érdekük fűződik ehhez. 

A tuskó számára egyértelműek az előnyök – az oltványok (graftok) nélkül halott lenne, mivel nincsen saját zöld szövete

– mondta Leuzinger – 

Az azonban nagy kérdés, miért éri meg a nagyon is élő, zöld fáknak életben tartaniuk a tuskót, ha cserébe – legalábbis látszólag - nem kapnak semmit tőle? 

Leuzinger és kollégái úgy vélik, a fatuskó és az élő fák gyökerei egymásba nőttek, így természetes oltványokat hoztak létre. Ez egyébként megfigyelhető akkor, ha több fa él egymás mellett, ilyenkor a növények hajlamosak megosztani egymással az erőforrásokat a túlélés érdekében. 

Arra azonban nincs válasz, hogy egy halott fa mit tud biztosítani az élőknek. 

Ahhoz, hogy a víz a gyökerektől felfelé áramoljon a fában, olyan erőkifejtésre van szükség, amit a levelek párologtatása biztosít. Ez a halott fák esetében nem lehetséges, ám a kutatók által megvizsgált tuskóban mégis ezt tapasztalták, hála társainak.

FORRÁS: SEBASTIAN LEUZINGER

Mit tud biztosítani egy halott fa az élőknek?

Ugyan válasz nincs a kérdésre, néhány teória azért akad. Az egyik, hogy a halott fa még életben volt, amikor a kapcsolatrendszer kialakult, és ez – dacára annak, hogy a növény azóta már elpusztult – továbbra is fennmaradt. 

A másik, hogy az elhalt fa gyökereit a többi fa továbbra is tudja használni, így megkönnyítik saját tápanyagfelvételüket. 

Bár a kutatás tovább folytatódik, a felfedezés bizonyítja, hogy a fák között sokkal komplexebb összeköttetések vannak, mint azt a tudósok eddig sejtették.

A tanulmány az iScience folyóiratban jelent meg.