Rendkívüli hír: egy M.I. segítségével fedezte fel a mi naprendszerünk mását a NASA!

A Google által fejlesztett mesterséges intelligenciával és a Nap körül keringő Kepler űrtávcsővel felfedezett egy, a mienkhez hasonlóan 8 bolygóból álló naprendszert a NASA. Eddig úgy hittük, hogy a mi rendszerünkben található a legtöbb bolygó, ez az első bizonyíték arra, hogy létezik másik, szintén 8 bolygóból álló naprendszer. A Kepler-90-nek elnevezett csillag, amely körül a bolygók keringenek, 2,545 fényévre van a Földtől.
"A Kepler-90 csillagrendszer a mi naprendszerünk kicsinyített mása. Vannak kisbolygók belül, nagy bolygók kívül, csak minden közelebb van egymáshoz" – mondta Andrew Vanderburg, a NASA egyik kutatója.
A Kepler-90 rendszere a mi Naprendszerünkkel összehasonlítva (NASA/Ames Research Center/Wendy Stenzel)
A NASA a sajtótájékoztató előtt közleményben tudatta, hogy a Kepler űrtávcső kutatási módszereit kombinálták a Google mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseivel, ezzel a tanulásra képes rendszerrel analizálták az űrtávcső által gyűjtött adatokat. Eddig a Kepler úgy fedezett fel bolygókat, hogy új adatokat gyűjtött be. Most viszont arról van szó, hogy a korábban összegyűjtött információkra engedték rá a mesterséges intelligenciát, és így bukkantak rá olyan, korábban észrevehetetlennek hitt mintázatokra, amikből ki tudták következtetni a bolygók létezését.
Tehát a NASA-nál gyakorlatilag megtanították egy programnak, hogyan kell hatalmas adathalmazok között bolygókra utaló mintákat találni, és ezekből a felfedezésekből hogyan lehet tanulni, és még újabb bolygókat felfedezni.
"Jól gondoltuk, hogy érdekes felfedezések bújhatnak meg a Kepler adatai között, amik arra várnak, hogy a megfelelő eszközzel kiemeljék őket"
– mondta erről Paul Hertz, a NASA asztrofizikai részlegének igazgatója.
A Kepler-90 rendszert már korábban ismerték, de eddig kevesebb bolygót találtak meg benne. A bolygóinak mindegyike közelebb van a csillagához, mint mi a Naphoz, ezért azok többségük túl forró az élet kialakulásához, ilyen a most felfedezett 8. bolygó is, a Kepler-90i, amelynek felszínén nagyjából 430 Celsius-fok van.
A felfedezéshez használt Kepler űrtávcsőt 2009-ben lőtték fel, azóta exobolygók, azaz a mi naprendszerünkön kívüli bolygók után kutat. Fellövése előtt nem lehetett tudni, hogy a mi rendszerünkön kívül mennyire gyakoriak a bolygók. Azóta a NASA több, mint 100 távoli bolygót fedezett fel, a kutatók úgy hiszik, hogy szinten minden egyes csillaghoz tartozik legalább egy bolygó.